2011.03.03. Börzsöny, Zebegény

4

Reggel 5:25. Telefonom után tapogatok a hálózsákomban, lábamnál találom meg végül. Kinyomom az ébresztőt. Álmosan kitekintek hálózsákomból. A látvány magával ragadó! A barlangon túl a napfelkeltében fürdő Pilis látványa tárul szemem elé. Éjjeli fények eltűntek, vidám narancsos fények helyettesítik, a tűz kialudt, szürke hamukupac emlékeztet csupán az esti tábortűz hangulatára. Nagyokat szippantok a tiszta levegőből, nézem a hegyeket. 

Pár percig élvezem a pillanatot, majd kibújok a hálózsákomból, nyújtózom, felveszem a nadrágomat, kardigánom, bakancsomba belenézek nem költözött e bele valami jószág, majd belebújok. Lövök pár képet emlékként, itt aludtunk címen, majd leülök reggelizni. TúrázóT, Ericdrawen, és Fidi is ébren van, álmosan beszélgetünk miközben tömjük a pocakunkat. 

Reggeli után összepakolunk, a szemetet bezacskózzuk, a borosüvegeket elpakoljuk, a másik csapat használható cuccait egy kupacra pakoljuk. Csupán úgy hagyjuk a barlangot, ahogyan mi szeretnénk látni, ha idejövünk. Rendben, és tisztán.

Reggel 6:30, indulás! Zebegénybe kell érnünk, 8:05-re. Akkor fut be a vonat, amivel a csapat többi tagja érkezik. Netet egyenlőre nem kötötték be a barlangba, így csupán remélni tudjuk, nem 50 emberrel megyünk ma. TúrázóT gyorsan készít pár fotót a sziklákról, majd elgyalogolunk a sátrazók mellett. Ők javában húzzák még a lóbőrt! Mi viszont a harmatos, sziklás hegyoldalon igyekszünk továbbhaladni!

Veszélyesen meredek szakasz! Egy óvatlan lépés és máris csúszik az ember lefelé, a törmelékes meredélyen. Ericdrawen szombaton pecázni volt, így a pecabot is a kezében van, lábán edzőcipő! Kemény talpú bakancsnak is feladja a leckét a terep! A laza földbe igyekszem jól belevágni a bakancsomat, így kialakítani egy kis lépcsőt amire a többiek „viszonylag” biztonságosan ráléphetnek. 

A táj alattunk csodálatos, a Duna 80 méterrel alattunk folyik, szemben Pilis hegyei. Egy nagyobb elrugaszkodás, és csobbanhatnánk a vízbe. Azonban ezt a játékot gondolatban játszom, és csupán pár másodpercig. Előre tekintve ki kell találnom, hol tudunk felmenni, a sziklákon kötél nélkül a leggyorsabban biztonságban. Látok egy kis letörést, talán ott! Arrafelé gyalogolok, pár fába tudok kapaszkodni, egész könnyen megközelíthető! 

Egy kis sziklamászás, nagyon jó fogásokkal. Könnyedén felmászunk. a ruháinkból csöpög az izzadság, munkás szakaszt tudhatunk magunk mögött! Innen már csupán „sétálnunk” kell! Tájolómban egy nagy buborék nehezíti meg az eszköz precíz használatát. Térképen megnézem az előttünk álló szakaszt, majd „érzésből” iránymenet! Találok egy kis ösvényt, azon gyorsan haladunk előre! A többiek lemaradtak, húzom őket, diktálom a tempót! Most már sietnünk kell ha nem szeretnénk lekésni a vonatot. 

Pár lépésre vagyok a gerinctől, azonban valami lassításra késztet! Az út eltűnik előttem az emelkedő mögött, még nem látom a földet. Figyelek, ebben a pillanatban, meglátok pár agancsos fejet amint felemelkedik! Aszta mindenit! Lemerevedek, nem hiszek a szememnek! A vadállatok a döbbenettől elfelejtenek rágni, pár másodperc telik így, farkasszemet nézve! Pedig jól látok, kb 20-30 őzből, gímszarvasból, őzből és muflonból  álló csorda tekint rám, pár méterről! Tekintetemmel körbepásztázok, kíváncsi fekete gombszemek figyelik minden mozdulatomat! Basszus! Fényképezőgépem táskájának a cipzárját épp az előbb húztam be! Óvatosan kinyitom, megfogom a gépet, de felemelni nincs időm! A hozzám legközelebb álló muflon peckesen elfordulva könnyedén szökkenve elindul! A többiek sem tétlenkednek, a csorda lazán arrébb megy, bemutatkozásra már nincs idő! Felérnek a többiek is, a túraösvény itt van épp előttünk! Azon legyalogolva pár perccel a vonat érkezése előtt érünk a vasútállomásra. 

A peronon állva üdvözlöm az érkezőket! 25 főre duzzadt a csapat, megyünk keresünk egy kocsmát! A kocsmában reggeli kaffe, gyors „zuhany” pólócsere a mosdóban, és indulunk megnézni a Trianoni emlékművet!

Innen mindig szép kilátás tárul az ide látógatók elé a Dunára, az emlékműről ami kilátóként is funkcionál. Megnéztünk mindent, megyünk visszafelé. Most nincs kedvem átvágni a bozótoson, de „rövidítést sincs kedvem keresni. Megyünk visszafelé, a szerpentines úton. 

A kocsma után kevéssel megállítom a csapatot! Ide benézünk! Gábor szerint, meg sokak szerint itt van a környék legjobb rétese! Ezt meg kell kóstolni! Tekintetek kereszttüze! Ba…d meg menni kéne! Már megint megállunk! Nem lesz ez jó…bla..bla.. Mindenesetre a rétes nagyon jó! Szinte kifosszuk az üzletet!

Ettünk ittunk, pocak tele, mehetünk! Irány a Malom völgy! 

Nagy tempóban vágunk neki, mindenkiben tombol a mehetnék! A műút elfogy a talpunk alól, földút majd ösvény veszi át a szerepet. A patak megduzzadva folyik a medrében, a csapadéktól, mi a jobb oldalán haladunk. Az út azonban átmegy a túl oldalra, mi viszont maradunk! Térképen megnézve pár száz méter és úgyis visszajön. Megyünk ezen az oldalon. A csapat eleje kicsit előremegy az utunk viszont elkanyarodik, és felfelé meg a hegyoldalon! Ez nekünk nagyon nem jó! Álljatok meg! 

Kiabálok előre! Mi erre megyünk, egyenesen lefelé! A patak ott folyik 100 méterre, az a mi utunk! Ericdrawent előreküldöm, nézze meg át tudunk e jutni a fasor alatti bozótoson, meg a patakon. Eric talál egy csapást amin simán átmegyünk, így könnyedén visszajutunk az ösvényre.  

Innen csupán el kell gyalogolnunk Törökmező melletti horgásztóhoz. A szemétszedés kicsit lelassított minket, gyűjtöttünk pár zsák szemetet útközben. Flakonok, autó alkatrészek, nejlon és sorolhatnám, hosszú a lista!

Nos a Halas-tó partján tartunk ebédszünetet. Igen éhes már mindenki, el is csendesedik a csapat. Előkerülnek a szendvicsek, a saját készítésű finom sütemények. Andi finomságának senki sem tud ellenállni! Nem is szabad! Repetát is kérek! Közben létszámellenőrzés. Páran elmentek a menedékházhoz sörözni, de így is hiányzik pár ember. Basszus! A tó előtt pár 100 méterrel még megvolt mindenki! Újraszámolás… gondolkozás, agyalás. Elő a térkép, gondolkodom kiket jelöljek ki a keresőcsapat tagjainak. Ekkor látjuk, az leszakadók gyalogolnak felénk az úton. 

Valahogy rossz felé kanyarodtak, szerencsére meglett a helyes út. Egyetek igyatok, mi addig megnézzük, a tó parton a békák udvarlását. A legnagyobb érdeklődők persze a lányok! Sok-sok fénykép készül!

Utunk a halastó partján folytatódik, a piros jelzés felé megyünk. A tóba egy patak folyik bele. A zsilip után átkelve egy erdei út vezet ismét át a patakon. Az átkelőnél combig érő víz folyik! Gondolom kitaláltátok merre megyünk! Gyerünk, keressetek átkelőt! Nézzetek el jobbra, hol tudunk átkelni! Mindenki szépen nyugodtan nekiindult valahogy átkelni a patakon. Találunk egy gázlót, ahol kőről kőre lépkedve könnyedén átjutunk a túlsó partra. Itt elméletileg a piros jelzésen haladunk, de a jelzéseket alig találni, az út is alig járt.
Keresztbe dőlt fák, kövek, és a patak ami a tavaszi áradáskor átrendezte az erdőt. Igazi vadregényes táj! Itt az út már nem látható igyekszem a legkönnyebben járható részen menni, iránymenetben vezetem a csapatot.

Patakátkeléseket ezen a napon is gyakoroljuk! A leggyorsabb technikát alkalmazom. Beleállok a bokáig érő vízbe, valaki a túlsó partra, és kézről kézre adva átsegítjük az ügyetlenebb társakat. Ezt van alkalmunk még párszor gyakorolni! Két kilométert haladunk másfél óra alatt! Viszont extrém terepen.

Minden megpróbáltatást kiállunk, minden akadályon átmegyünk! A dzsungeles szkasz után a verőfényes napsütésben gyalogolunk! Vízkészletünk jelentősen megcsappant, a Puszta tornyot viszont nem akarjuk kihagyni! Hátizsákokat lerakva, mivel ere veszet visszafelé utunk, könnyedén felkapaszkodunk az egykori várhoz. Ma már csupán pár kisebb falmaradvány kivehető, pihenő gyanánt, szusszanni pár percet viszont megteszi.

Nos megnéztük, hátizsákok megvannak, irány a Törökmezőn álló menedékház a piros kereszt mentén. Rohamléptekben haladunk, fülembe beledugom a telefonom fülhallgatóját élvezem a zenét, gyaloglás közben. Andi kíváncsiskodik, mit hallgatok, odaadom neki az egyik felét a fülhallgatónak. Vicces így gyalogolni, 30cm vezetékkel a fülünkben, mosolygok is rendesen! Pocsolyákat, farönköket kerülgetünk ügyesen, csupán pár alaklommal csúszik ki a hangszóró a fülünkből.

Megérkezve a menedékházhoz kapásból mindenki leül pihenni! Húzós szakasz áll mögöttünk, kaja, sör és kávé. Na meg 20 perc pihenő, innen már csupán Nagymarosra kell legyalogolnunk. Nem nagy ügy, párszor már megtettük! Viszont akkor nem gyűjtöttünk szemetet! Most egy nagy hullazsákkal a kezemben megyek, ami egyre jobban gyarapodik! Gábor talál egy ÁFOROS olajos flakont ami még anno 18Ft-ba került! Hát, nem két éve pihent a bokorban! Panoráma úton haladunk, a kezemben nejlonzsák 10kg szeméttel!
Gubacsi-haláshoz érve utolsó szép kilátásban gyönyörködünk! A Visegrádi vár, a Dunakanyar és Nagymaros látványa a lenyugvó nap fényében elvarázsolja a csapatot! Jó negyed órát időzünk. Maradnánk még, de az óra kegyetlenül halad. Lassan öt óra, s nekünk haza kell mennünk hamarosan. Egy kilométerre, a parkolónál, kidobjuk a szemetet a konténerbe, a padoknál még egy kis pihenő, majd irány lefelé Nagymaros.

Ezen a napon 22km-t gyalogoltunk és 4 nagy zsák szemetet gyűjtöttünk. Szinte mindenki aktívan részt vett a gyűjtésben, a legaktívabbak névleges elismerése egy-egy Sportcsoki. Összegezve, vidám, izgalmas, fárasztóan szép napot tudhatunk magunk mögött. Ezt leírva kicsit mosolygok, szinte minden túra után ezt írom! De mit írjak, ha így van! Legalább is én így éreztem. J

2011.04.04. Börzsöny Zebegény

2011.04.02. Julianus teljesítmény túra, és VIP este

Sok túrázót lázba hoz ez a szó, teljesítménytúra.

Az ember elmegy egyedül, vagy a barátaival az indulási ponthoz, türelmetlenül sorba áll, majd menetlevelével a kezében nekiindul a távnak. Ki futva hajtva az időt, mihamarabb akar végigmenni, ki lazán kirándulósra fogva indul neki. Az őrültek az előbbi táborhoz tartoznak. 50km futva, hegyen-völgyön, sáron-bozótoson keresztül. Agymenés a javából! Nem számít a fájós boka, a szétcseszett térd, a görcsölő izom, az adrenalin és a tudat hajtja az embert tovább. A kitartás pedig hozza a teljesítményt!

Nos, kanyarodjunk vissza a történethez. Péntek délután vonattal irány a Nyugati, majd Kismaros. A szállás egy apartman házban, a tetőtérben. Tip-top kis kecó a település szívében. Hideg este, -1 körüli hőmérséklet, szinte csíp a levegő. Egy két kupica jó fajta pálinka, egy sör védőital gyanánt, és máris melegebb a teraszon a levegő.

Reggel 6 előtt ébreszt a vekker, pár falat reggeli, Ádám készíti a gyors instant kaffét, öltözés és irány a vasútállomás. Molinót kifeszítjük, asztal tollak, palatáblák, térképek és még sok-sok minden amire indításnál szükség lehet. Éppen végzünk mikor befut a 7-órás 
vonat, tele túrázókkal.
Amint megáll a szerelvény lepattan vagy 80 ember a vonatról, és rohannak felénk! 

Mintha „előre” vezényszót adott volna az ezredes. Puskák helyet viszont túrabotok vannak a kezekben! Tiszta Orosz frontos hangulat! Regisztrálásnál, mindenki türelmetlenül kapkod toll, és menetlevél után! Igyekeznek minél előbb kitölteni a jelentkezési lapot, akik már megvannak, tolonganak az asztalnál! Aki kész, gyorsan rápillant a spéci térképre és futva indul a távnak. 

Amint elfogynak az emberek jön a következő szerelvény, és kezdődik elölről. Nekem a regisztrációs lapok osztogatása jut, próbálok beszélgetni, de nem járok eredménnyel. Mindenkinek az induláson pörög az agya, meg nagyor reggel van még. 9 előtt pár perccel miután több mint 300 embert elindítottunk, összepakoltunk villámgyorsan, átgurulunk Szobra az 50km-es táv végpontjához. Pár csomagot leadunk a büfében megőrzésre, majd irány Márianosztra. 

Kiderül két ember már elment, ők nagyon gyorsak voltak. Gyorsan tolok egy kaffét, meg egy szenyát, és indulok Koppány nyeregbe. Hátizsákban benne a pecsét, és minden amire szüksége van egy pontőrnek. Pár hete ezen az úton dagonyáztunk, most azonban a sárnak hűlt helye van. Azaz felszáradt helye! Ízelítőként egy két helyen maradt mutatóba 4-5 cm, de nem vészes. Sietősen lépkedem, 10:30-ig oda kell érnem, ami szinte lehetetlen! 

Szedem a lábam ahogy tudom! Az izzadság patakokban folyik a hátamon, a homlokomon bele a szemembe. Egy két helyen szusszanok, egy két kép erejéig. Fakitermelés mire nagyon haragszunk mi túrázók! A tarvágás a túrautat sem kímélte, kidöntött fákon, gallyakon kell átvergődni. Egy család jön szembe, térkép nélkül letérve az útról. Útbaigazítom őket, hálásan megköszönik a segítséget. Utánuk nézek, nagyfokú bátorság így elindulni. Ők tudják! Előveszem a pecsétet, a párnát. Egy srác utolért menet közben, nyomok neki egy pecsétet a kardigánomért cserébe! Leesett a hátizsákomról, de mekkora mázlim van! Egy házaspár megkért vigyem át a kocsijukat Szobra, a kocsijuk kulcsa, a verda forgalmija, két telefonom, a lakáskulcsom és a zseblámpám volt csak benne! Beszélgetünk menetközben, majd még ketten utolérnek, nekik is nyomok pecsétet.

Koppány nyereg előtt szedresen vezet keresztül a túraút. Szúrós rózsatövises szakaszt, kikerülni nem lehet, egy kis patak bokáig áztatja fel a talajt. Ezen a meredélyen felmenni nem egyszerű! Az ember mindenbe kapaszkodik amibe csak tud! Felérve elfoglalom a padot, kipakolok, kirakom a zászlót felkészülök a sok emberre.

Előbb lassan szálingózva majd csapatokba verődve érkeznek a túrázók. Mindenkinek időt írok, és egy pecsétet nyomok a menetlevelére. Ma jó fej napot tartok! Aki felér attól megkérdezem „üdv Koppány nyeregben! Hogy tetszett ez a szakasz? Fel lett locsolva rendesen?” Sokan meglepődnek a váratlan kérdésen. Vannak akik visszavágnak! „Basszátok meg az útvonalat! Hogy lehet ilyet kitalálni! Ez embertelen!”  „Csak a ti kedvetekért locsoltuk egész éjjel! Örülök, hogy tetszett! Gyere adok egy pecsétet! Melyik távon mész?” 50-es, jön a válasz. „Akkor Nagybörzsöny arrafelé, a kocsmában igyál egy sört, jól fog esni. Visszafelé rajzolok egy egyezményezett jelet a menetleveledre.”

Milyen kíváncsiak az emberek! Alig várták, hogy visszaérjenek és rárajzoljam a sünit a papírra! Süni jó fej, szinte mindenkinek mosolyt csalt az arcára! Persze Mosómaci is nagy sikert aratott! Pedig csupán az asztalon napozott a verőfényes időben! 

Igazi túraidő van! A reggeli csípős időt felváltotta a meleg napsütés, és a gyönyörű kék égbolt! 17:10 kor elmegy az utolsó 50-es távon induló. 18:00-ig azért maradok, hátha befut még valaki. Fél előtt pár perccel érkezik egy lány, kimerülve, kikerülve a dagonyát. Helló! Ráköszönök, amin meglepődik. Üdv Koppány nyeregben. Letértél az útról ezért tíz fekvőtámaszt kell nyomnod büntetésként! Nyávogó hangon” jajj ne mááá… ne kelljen fekvőtámaszoznom!” Melyik távon indultál, kérdezem. Harmincason. Hmmm… és merre járkáltál eddig?
Lassan haladtam, nézelődtem és kicsit eltévedtem. Gyere adok egy pecsétet, Nagybörzsöny már nincs messze, 6,5 km és lefelé kell menni. Látom a lányon szugerálja a vizes flakonomat. Kérsz vizet? Ahogy elnézem kaja sincs nála, a kis táskába szinte csak a pénztárcája fér,  az utolsó túrós palacsintámat felajánlom. Örömmel elfogadja. Hüüü… mint aki egy éve nem evett! Pillanatok alatt betermelte! A lány kér még vizet, az utolsó kortyokat odaadom. Megköszöni, majd indul Nagybörzsöny felé. Nézem ahogy eltűnik a kanyarban.

Leveszem a pólóm, eldőlök a pad melletti farakáson. Élvezem a napsütést, az erdő hangjait, a madarak csiripelését, a levelek hangjait, ahogyan egy szellő megmozgatja őket. Milyen tiszta a levegő! Mélyeket lélegzek, érzem a virágok, a fák illatát. Süttetem a hasam a nappal fél órát. Felelevenednek a nap eseményei, mosolygok, hogyan szekáltam a túrázókat! Sok jó fej volt köztük. 

18:10 kor összepakolok, indulok lefelé Márianosztrára. Éhes és szomjas vagyok. Szétnézek a táskámban hátha találok valami harapnivalót. Egy elfelejtett csoki, életmentő lenne. Bár reggel nem tettem a táskámba, de a varázsló hátha ügyködött errefelé. A táska aljában találok egy szem tejkaramellát! Imádom a varázslót! Visszapakolok, telefonom füldugóját beleteszem a fülembe, a karamellát a számba, Ákos Ilyenek voltunk, és indulás Márianosztrára! 

Csapatom lefelé, a szedresen dagonyában futva megyek lefelé, korcsolyázok a sáron, fröccsen szét a talpam alatt! Élvezem a ritmust, a zene tempóját veszem fel! Következő szám Máté Péter Most élsz. Kicsit lassítok, szuszogok nézelődöm, lövök pár képet. A tarvágásnál, ott állok látom a fákat kidöntve, kivágva, felaprítva. Roxette Listen to Your Heart majd Quimby egy levelet felkapott a vihar. Kiérek az erdőből csodálom a naplementét, ahogyan alábukik a hegyek mögött. Ekkor döbbenek rá mennyire leizzadtam. Patakokban folyik a rólam az izzadság, nyál nincs a számban, egy korty vízért fél életem odaadnám! 

A másik felét akár egy zsíros kenyérért! Persze lilahagymával! Ez a veszély azonban nem fenyeget, ülök kicsit lihegve a réten, majd futás tovább. Az utolsó kilométeren lelassítok, mire a település határához érek nagyjából megszáradok, Anita felvesz így spórolok másfél kilométert. 

A kocsiban teleiszom magam, a kocsmában egy kaffe sok cukorral, Szobon pedig zsíros kenyér vár lila hagymával! Azaz csupán félig! 

A zsírosbödönt Ádám épp kidobta a szemétbe. Mi mindenre képes az ember ha igazán éhes! Mosolyogva kiveszem, kitörlöm kenyérrel, megszórom hagymával. Életem legfinomabb zsíros kenyere! Pár túrázó várakozik a vonatra. Viccelődünk, visszakapok egy kis szekálást! Mosolyogva megköszönik a szervezést, a sünit. Vonatra szállnak és irány haza, pihenni. Mára ennyi…

de csak a teljesítménytúra! Számomra most kezdődik a kaland! A kocsiból átpakolok a zsákomba, Anita Nagymarosig elvisz kocsival, befut a fél kilences vonat Pestről. Páran leszállnak, egy hátizsákos alak gyalogol a sötét vasútállomáson a kijárat felé. A sziuletjéből már látom ki az! Szeva érkezni tudni kell! TurázóT Anitának ragaszt két puszit, majd elköszönünk Anitától. Neki vissza kell mennie Szobra, mi pedig elindulunk felfelé a Remete barlanghoz. 

Felfelé TurázóT nehezen halad, Vértesben túrázott, egész nap gyalogolt. Nem rohanunk, a barlangot Ericdrawen, és Fidi foglalja, tűzet már gyújtottak, így nekünk már csupán a vacsoránkat kell majd megsütnünk! Itt egy szép kilátás, ott egy másik, megállunk, nézelődünk. Lenyűgöz minket a Dunakanyar panorámája éjjel, előkerül egy kicsi Unicum, majd később egy doboz sör is kibontódik. Nem sok ital kettőnknek, pár korty csupán, de mosolyogva érkezünk a barlanghoz. 

Egy négyfős baráti társaság, három lány és egy fiú, szintén itt tölti az estéjét a Remete barlangnál. Eric rám telefonált még délután, hozzak két üveg bort, mert a lányoknak elfogyott az italuk. Felcipeltem, odaadom majd elkértem az árát. Banyeg, legalább megkínáltak volna! Igaz nem akartam inni, de mégis jól esett volna ha már cipeltem idáig. Ez van nem foglalkozom velük! Kellemes hangulatban megsütjük a tábortüzest, élvezzük a hely hangulatát, az éjjeli csillagos égboltot, a panorámát ami a barlangból nyílik, éjjeli fényeket, a Dunakanyar hangulatát.

A másik csapat éjfél körül elköszön, mennek aludni, sátrat állítani. Egy mondat üti meg a fülemet! Ki szórakozik velünk? Ki dugta el a sátrat? Na, ezt megnézem! Egy teraszra rakták a sátrat, de nem rögzítették, csak felállították a belső részét. A szél lefújta a teraszról. Az egyik csaj leindul érte, megyek segítek neki, egyedül nem tudja felhozni. A végén kitöri lábát, és lehet menteni. Felcipelem a meredek, sziklás részen a ponyvát, majd segítünk felállítani. 

Elkel a segítség, nem tudják hogyan fogjanak hozzá. Az első cövekelésnél elszakad a gumi rögzítő! Nem kicsit el van öregedve! Hány éves sátor? Kiderül 15! Szuper! Úgy ahogy sikerül rögzíteni, vihar, rossz idő nem várható így megteszi egy éjszakára. Egy óvatos köszönöm, foghegyről, majd gyorsan befekszenek aludni. Mi visszamegyünk a barlanghoz megesszük a vacsoránkat, összeszedjük a másik csapat szemetét amit itt hagytak a hajlékunkban. Érdekesek az emberek, gondolom a véleményemet nem kell leírnom. Mi hálózsákokba bújunk és körbealusszuk a tüzet. Mára ennyi...

2011.04.03. Julianus teljesítmény túra