2010.11.13-14 Mátra, Tarjánka völgy

2010.11.13. Ezen a reggelen a Mátrába egyik kevésbé ismert vidékére indulunk, hazánk egyik legszebb szurdokába a Tarjánka völgybe. Találkozó pont Markaz benzinkút. 

A kocsikat itt leparkoljuk, a vacsora alapanyagait szétporciózzuk, majd rövid eligazítás után elindulunk. A táj valóban semmi izgalmasat nem tartogat első látásra. Lankás dombok lustán húzódnak, tele szőlővel.  Másfél kilométert tudunk magunk mögött mikor letérünk az országútról. Murvás szekérúton gyalogolunk a dombok felé. Beérve az erdőbe egy tábla fogad minket. 

Fokozottan védett terület, belépés csak engedéllyel! Nekünk van, tehát nyugodtan továbblépünk. A táj itt már más arcát mutatja. A patak ami csendesen csörgedez a medrében nem mindig ilyen. Elnézve a köveket bizony nagyobb eső után nem sétálnánk itt oly vidáman bakancsainkban. Mivel most nem fenyeget a nagy vízállás, megcsodáljuk szűk völgyet. Ilyet már láttunk, mintha egy mély árokban járnánk aminek a teteje sziklákkal van tarkítva. Azonban tudjuk, ettől izgalmasabb napunk lesz. Fákat kerülgetünk, lábunk alatt puha szőnyegként falevelek ezrei. Csendet csupán mi törjük meg, lépteink zajával. Mindenki csendben magába szívja a völgy hangulatát. 

Erdős szakasz után összeszűkül a völgy, 10-15 méteres sziklafal magasodik fölénk. A puha avar eltűnik lábunk alól. Megkezdődött a kaland! Bemelegítésképp egy nagyobb kőhalmon küzdjük át magunkat. A tetején megcsúszik a bakancsom kibillenek az egyensúlyomból. Sípcsonttal rátérdelek egy éles kő szélére. A fájdalom belehasít! Basszus... Jó hogy nem törtem ki a lábam. Tiszta mázli. Talán egy kék folttal megúsztam. Sántikálva indulok tovább. 

Patakátkelés a következő akadály. Anna két határozott lépéssel átlendül a túlpartra, ott azonban hirtelen leguggol a fájdalomtól! Achilles-ín húzódás! Pár perc pihenő, és bakancsszorítás után nem tűnik vészesnek. Pár óvatos lépés, és mehetünk. "Kibírom, nem vészes. Csak a nagy lépéseknél fáj" hallom Annától. Nem nyugtat meg a válasz. Egy laza húzódás a nap végére járóképtelenné teheti az embert. Nekünk holnap pedig visszafelé is 20km-t kell taposnunk. Most többet nem tudunk tenni, estére kiderül.  

A völgy itt már csupán pár méter széles, két oldalt mohával, és borostyánnal benőtt sziklák húzódnak. Az növények alkalmazkodása lenyűgöző! Itt lent a kövek között fák eresztettek gyökereket, szemmel láthatóan jól érzik magukat ebben a mikroklímában. A kemény terep le is lassítja a csapatot. Néhol méteres köveken küzdjük át magunkat, máshol farönkön egyensúlyozva jutunk tovább. Aki hibázik térdig merül a hideg vízbe, egy két balul sikerült lépés után kiderül kinek nem vízálló a bakancsa. Tesztelik is a többiek rendesen jó turistához méltóan! 

A szurdok egyre jobban összeszűkül, simán átérem a két oldalt. Ez tök jó, a lábunk alatt viszont combig érő víz, aminek a tetején egy vékony, a víztől csúszós fa húzódik. Ezen egyensúlyozva tudunk tovább haladni. Nehezítésképp a fa mozog, a közepe pedig víz alatt van pár centivel. BaZó a túloldalon várja a csapattagokat, fényképezi a kétségbeesett arcokat. 

Azonban tartogat még meglepetést a szurdok. Alig küzdjük át magunkat a szűkületen máris egy vízesés áll utunkba. Jobbra mellette kell felmászni, azonban fogás alig van a sziklán. Bástya kötelet köt a vízesés feletti fára, azzal biztosítja magát, miközben húzza felfelé a túratársakat.
 A vízesés három méter magas, tetején simára koptatott alapkőzeten rohan a patak a vízesés felé. Nekem nagy gondot nem okoz a felmászás, Bástya után megállok két méterrel, keresek egy biztos pontot ahol kitámaszthatom a lábam, így láncba állunk a többieket segítve, ők így tudnak a legbiztonságosabban áthaladni. Ha valaki itt elcsúszik, kapásból leszánkózik a vízesésen és belecsobban a derékig érő vízbe. 

És tessék!!! Ez nem az én napom! Épp átvillan a fejemen itt ha megcsúszok úszok! És tessék! Egy óvatlan lépés és csúszok lefelé! Tíz ujjamat belemélyesztem a sziklába, lábammal keresek valami kiszögelést amiben megakadhat! Egyik ujjam egy pici repedésbe megakad, úgy érzem leszakad, de amennyire tudom belenyomom, szerencsére bakancson is megakad egy apró kavicsban. ösztönösen kihasználom a pillanatot! A másik kezemmel automatikusan rátenyerelek egy biztosra vélt fogásra, a lábammal kitámasztom magam. Érzem az adrenalint ahogy szétáramlik a testemben. Ez necces volt. Felnézek, Anna ilyedt tekintetét látom, majd Bástyáét. Hajszálon múlt! Szuszogok kettőt, majd elveszem bástya kezéből egyik újoncunk hátizsákját, továbbadom Annának! Szépen egyesével mindenki átjut. 

A következő akadály egy összeszűkülés. Egy kidőlt farönk van a mederben azon lépkedünk tovább. A közepén mert hát hol ha nem a közepén, megcsúszik a bakancsom, egy hajszál választ el a vízbeeséstől. Pont a határon tartom meg magam, Viktornak ez megtetszik. Kicsit tartsd még ezt fotózom! Nyugodtan előveszi a fényképezőt és kattint. Közben küzdök, hogy elkerüljem a vízbeesést. 

Négy és fél kilométert haladtunk 4 óra alatt. Ideje pihenőt tartani. Egy szendvics, kis szusszanás cc10perc pihenő. Kell ez a kis erőgyűjtés, páran zoknit is cserélnek. Extrém terepet tudunk magunk mögött, előttünk álló szakasz egy fokkal könnyebb. Patakmeder következik, majd egy meredek szakasz fel a Felső Tarjánkai vadászházhoz. A patakmeder felett vezet egy erdei út, Bástya és jómagam kivételével mindenki az utat választja. Kicsit később Bazó, és Veszi is csatlakozik hozzánk. 

Négyen toljuk a patakban, köveken, hordalékon, farönkökön lépdelve. Aki hibázik térdig vizes lesz bütetőpont gyanánt. Bazó kezdi a sort! Megcsúszik az avaron, bele a vízbe! Nem sokon múlik hogy beleüljön! Bástya a következő, épp kattintanék mikor mellettem csobban térdig a patakban, beterítve a hideg vízzel! Szemem sarkából veszem észre, így elkapom a gépem. Legalább az megússza szárazon. 

Nevetve csapatunk, már nem foglalkozunk azzal hogy belelépünk e vagy sem a patakba. A forrás előtt felmegyek a csapathoz, kicsit biztatom őket, már nincs sok hátra. Ötszáz, meg 100 szint. Lihegve szedjük bakancsainkat a sáros úton. Elérve a forrást a kulcsosház teraszán tartunk pihenőt. Kései ebéd, ekkor már elmúlt kettő óra. 

Végignézek a csapaton, rendesen megviselt mindenkit a szurdok. veszi ér be utoljára, ő végigtolta a patakmedert. Leizzadva borul a földre, pár pillanattal később póló csere. Három előtt öt perccel kiadom a vezényszót. Indulás, gyerünk, sok van még hátra! Erdészeti úton kezdünk, majd rátérünk a OKT jelzésre, felfelé Oroszlánvár felé. Jó meredek szakasz, liheg mindenki, újoncaink bónusz zsákjait ekkor már mi cipeljük, Bazó a patakban, Bástya szintén, most rajtam a sor. Jó nehéz rossz sújpontú zsák. Alig várom h felérjek.

Oroszlánvár a mendemondája. Élt a középkorban egy nagyon zsugori úr, Kompolthy Kázmér, aki állítólag azzal szerezte a vagyonát, hogy rajtaütött a tatár hordákon, s kincseket zsákmányolt tőlük. Kázmér mikor elérte a 40. évét, s csak nem akart megnősülni. Barátai mulatozásokkor viccelődtek is vele, ám ő hajthatatlan maradt. Egyszer egy cirkuszos társulat érkezett hozzá, s ő azt mondta: ha talál olyan menyecskét, aki meglovagolja az oroszlánt, akkor kész beadni a derekát. Meghallotta ezt egy szolgálólány, aki azon túl mindennap a kezéből etette az oroszlánt. Egy év múlva a leány szőrén ülte meg a nagymacskát. Kázmér tartotta ígéretét. Egyébként a várat a tötök időkben robbantották fel, a lankásabb nyugati részen voltak a kiszolgáló épületek. Ennyit Oroszlánvárról, irány Bárbükk erdészház! Menet közben ránksötétedet, elő a lámpákkal. Utolsó kilométert sötétben tesszük meg, fél hatkor érkezünk a szállásra.  

Bástya pár gyorsléptű cimborával előrement. Cseta boltolt egy tálca sört, nagy örömmel bontjuk ki! Belakjuk a szobákat, majd nekiállunk a bográcsos vacsora elkészítésének. Közösen daraboljuk, majd V.Éva főszakácsnő, és Bazó mint kukta elkészítik a bográcsost. Veszi tüzet csihol, a többiek iszogatással, pihenéssel töltik az időt. Emlékeztek újoncaink táskájára? Üveges italokkal volt megtömve! Basszus ezt cipeltük? Ha tudtam volna már az erdészháznál elfogyott volna! Most nevetve kortyoljuk! Közben kint begyullad a tábortűz, körbeálljuk nagy 

történetek, nagy nevetésekkel telik meg a ház előtti rét. Majdnem kilenc óra mikor nekiülünk vacsorázni. Ebédlőben együtt megesszük a jól megérdemelt egybekaját. Az előtérben kicsit bandázunk még majd lassan mindenki elszivárog aludni.   

2010.11.11-12. Márta Tarjánka völgy, szombat

2010.10. 31. Budakeszi- Csobánka- Budakeszi

Napsütéses, hűvös vasárnap reggel. Találkozó reggel 8:50, Lenfonógyár HÉV pénztár elött.
21 hátizsákos túrázót fújt össze az őszi szellő. Mindenki a legjobb túracuccban, hisz ma divatfotókat készítünk. Én kitettem magamért! A nadrágom majdnem térdig saras a szombati börzsönyi sárdagasztós túra után, úgy ahogy egy igazi túrázónak illik!
Pár perc várakozás a későkre, és indulás! De ne gondoljátok, hogy az erdőbe indulunk! Van itt Budakalászon egy jó cukrászda, bemelegítésképp megteszi! Pár süti erősítés gyanánt a csajoknak, plusz pár kaffe.
Így felerősödve, jókedvűen indulunk neki a mai távnak. Pár száz méter után egy játszótéren csatlakozik a kocsis különítmény, itt feltankolom a kulacsomat, és immár teljes létszámmal indulunk a kevélyek felé. Utunk első szakasza földes szekérúton vezet, kb két kilométert haladunk enyhe emelkedőn felfelé. Azonban hamarosan már csupán egy keskeny ösvényen szedjük a bakancsainkat, bónuszként pedig bokáig érő sarat kapunk. Nem vagyok nyomszakértő, de szerintem őzek dagonyáztak előttünk a sárban. Remélem nagy hülyeséget ezzel ne mondtam, és az őzek tényleg csinálnak ilyet. Mi azért haladunk tovább. Ismét szekérúton gyalogolunk, illetve dagonyázunk. Az utat teljes szélességében víz és sár teríti be. Csupán a szélén lehet éppen elmenni. Akik esőként áthaladnak, a fényképészekre nem hoznak szégyent! Sorban állva lövik a képeket a dagonyázókrók!
Áthaladva a sáros szakaszon egy kereszteződéshez érünk. Itt az erdő olyan mintha dzsungelben lennénk. Nagy lapulevelek, komló és iszalag. Mintha tele lenne liánnal az erdő, csupán Tarzan hiányzik. Pár fotó és sétálunk tovább, egy szép barna levelekkel borított gyalogúton. Itt nyáron egy nagy kupac pet palackot találtunk. Most hűlt helye. Lelkes természetvédők összeszedték. Örömöm nem tartott sokáig. 50 méterrel arrébb látunk egy rakás palackot. Sajnos összeszedni nem tudjuk. A kezét törném annak aki ide hordja. Nincs mit tenni, haladunk tovább.
Egy kisebb emelkedőt küzdünk le, és meg is érkeztünk. Lepakoljuk a zsákokat, besétálunk az egykori bányába. Itt szépen látszódnak az üledékes rétegek. Geológia nem az erősségem, így csupán ennyit tudok mondani a helyről. Megcsodáltuk, megnéztük felvesszük a zsákokat és indulunk tovább. Felfelé haladunk a Zöld barlang felé.
Mielőtt elérnénk, az út jobb oldalán található egy emlékhely. Egy kopjafa, és egy kőtömb, oldalán egy táblával áll itt, amire Szász Elek út a teljesség felé feliratot és egy csigavonalat véstek fel az ügyes kezű mesterek. Sajnos hiába kerestem infot neten nem találtam, így marad a fotó. Pár perc időzés, és lépünk tovább a zöld jelzésen.
A Zöld barlang, egy volt bányában található, a Nagy-Kevély északi oldalában, a csúcstól északkeletre. Valószínűleg hévizes eredetű, száraz pusztuló üreg. Hossza 27m. Egyik végén kis kupolaterem alakult ki, a bejáratát borító zöld moháról kapta nevét. A bánya előtt egy pihenő, innen szép kilátás nyílik Budakalászra, Pomázra, illetve a Mesélő, és a Kő-hegyre. Miután ettünk pár falatot tovább indulunk Csobánka felé.
Pár száz méter megtétele után jelzetlen, erdészeti útra lépünk. Itt megint sár és pocsolya fogad minket. Leküzdjük az akadályt, igaz ketten bokáig sarasan jutnak át, de egy igazi turistát ez nem rettenti el. Haladunk tovább, irány az Oszoly csúcs.
Felmegyünk a meredek hegyoldalon, a Csúcs hegyi kőbánya, illetve a Fehér sziklák mellet elhaladva Oszoly csúcson a keresztnél tartunk ebédidőt tszf. 328 méteres magasságban. Innen csodás kilátás nyílik Csobánkára. Az erdészek ide kihelyeztek egy szemetest, mi azonban a szemetünket jó turista módjára elpakoljuk. Miért is? Az állatok előszeretettel turkálnak a szemetesekben, így szétszórják amit beledobunk. Miután ettünk-ittunk, ejtőztünk indulunk Csobánkára.
Utunk a Fehérsziklák ösvényen vezet, keresztülmegyünk az Oszoly réten, majd megcsodáljuk az Őstölgyet.
A Stiasny pihenőnél szép kilátásban gyönyörködűnk. Pár fotó emlékül, és indulunk lefelé a Törmelék lejtőn. Csajok lassan, óvatosan de így is volt aki gatyaféken indult lefelé a meredeken. Szerencsére mindenki megúszta a kalandot sérülés nélkül, épen leért Csobánkára. Azonban a késő délután lévén a tervet átformáltuk. Egri vár, Pilisborosjenő kimarad, irány Kevély nyereg és Budakalász.
A nyeregig felfelé gyalogolunk, ez a csapat felét már megviseli. Ők kezdő túrázók, nekik a kisebb táv és szint is komoly teljesítmény. Na majd pár hónap múlva! Meg sem állnak napi 900 szint alatt! A nyeregben két társunk Borosjenő felé veszi az irányt, mi pedig rátérünk a zöld jelzésre amin idefelé is jöttünk.
Vidám történetektől hangos az erdő. Én középen haladok. Persze ahogy lenni szokott ilyenkor, aki legelöl megy elnéz egy kanyart, a többiek pedig utána. 150 métert teszünk meg így mikor előrekiabálok. Látott valaki jelzést? Persze senki. Kicsit kétségbe esnek a többiek. Eltévedtünk! Épp egy kereszteződésben állunk. Egy-egy embert előreküldök felderítésre. 50 métert haladjanak hátha találnak jelzést. Addig a térképen Anitával kitaláljuk hol lehetünk. Semmi komoly, könnyedén beazonosítjuk hejzetünket. Visszatérnek a felderítők, persze eredmény nélkül. Nagy baj nincs, jelzés nélküli úton megyünk. Fellélegzik a csapat, egy hosszabbítás most nem jött volna jól. Kisétálunk az erdőből, kövesúton majd a főút mellett haladunk. Éppen besötétedik mikor beérünk Budakalászra, egyenesen a cukrászdába megyünk! Kikérjük a jól megérdemelt süteményeket, jó hangulatban lassan elindul mindenki hazafelé.

2010.10.31.Budakeszi Csobánka Budakeszi

Hűvös reggel köszöntött ránk ezen a szombati napon. A hőmérő -3 foknál áll, sapka, sál igen csak elkel. Anita, F.Peti, és jómagam kocsival indulunk, a többiek Kata vezetésével Nyugatiból vonattal ami 7:07-kor indulnak. Terv szerint mi Kismaroson szálunk fel 7:43-kor, azonban belefutunk egy ködfoltba ami igencsak leleassit minket, miután kiérünk belőle hiába repesztünk 2 perc késéssel érünk Kismarosra. Kicsit átformáljuk a tervet, irány Szob.  Majd ott csatlakozunk a többiekhez, este majd visszamegyünk a kocsihoz.

Nagymarosnál járunk mikor Kata felhív, vágyányzár miatt 20 percet késik a vonat. Ez nem jó hír, a busz amivel Perőcsényig mennénk 8:10-kor indul, 13 perccel a vonat érkezése előtt. Leparkolunk az állomáson, fel a hátizsákokat, Kata utasításainak eleget téve megkeresem a sofőrt, ő jó fej, megvárja a vonat érkezését. Ez kipipálva, a maradék időt eltöltjük a büfében, kaffe jéger kompozícióval ünnepeljük, hogy ismét együtt túrázunk. Négy reggeli törzs vendég kíváncsian érdeklődik merrefelé indulunk ilyen vidáman. Mi büszkén mondjuk mi a terv, előkerül a térkép, majd pár érdekességet mutatnak mit érdemes megnézni, mire illik figyelni. A beszélgetést a MÁV hangos bemondó éles hangja szakítja meg, érkezik a vonat,  rohanás a buszhoz. A megállóban üdvözöljük a vonattal érkezőket, megvesszük a jegyeket és irány Perőcsény. 

Megérkezve betérünk a kiskocsmába, a többiek kávét kérnek, én a reggelimet fogyasztom el. Miután ettünk ittunk nekivágunk a távnak. A piros jelzésen elhaladunk a falu középkorban épült gótikus temploma mellett, amit kétszer átépítettek. Előbb barokk stílusban a XVIII. században, majd a XIX. század második felében romantikus stílusban. Pár kép, majd haladunk tovább. Tama talál pár szép szamócalevelet amit gyorsan bele is tesz a gyűjtő zsákba. Ebből finom tea készül majd otthon. 

Szűk gyalogút vezet az erdőn keresztül, a fákon kúszó iszalag és komló sokaságától, a levelek közötti párán áthatoló napsugaraktól mintha dzsungelben járnánk. Pár száz méter után változik az erdő. Tölgyfák között haladunk, mély víz által vályt árok szegélyezi utunk. Tavasszal errefelé jártam Loobeltel és VMárkkal. Akkor megbeszéltük ez lövészárok lehetett. Azonban ez vízmosás! Esők után lefolyó víz alakította ki. Tamának elhiszem, ő rutinos természetjáró! Vidám hangulatban haladunk, felérünk Jancsi-hegyre gyönyörkögünk a kilátásban. Kis pihenő, közben kattognak a fényképezők. A fényviszonyok nem éppen kedvezőek, de próbálkozik a csapat.

Pár perc pihenő után irány Holló kő. Felfelé kapaszkodva a meredek emelkedőn csak a túrakutya szaladgál előre hátra. Persze négy lábbal könnyű! Mi lihegve igyekszünk a csúcs felé. A kilátás magáér beszél! Ezt minden természetjárónak egyszer látnia kell! Beleolvasunk a csúcs könyvbe, majd liba sorban megyünk Salgó vár felé. Salgó várat 1241-42-es tatárjárás után építették. A XIV. században Csák Máté tulajdonába került. Mendemonda szerint, a vár pusztulása Salgói Miklós lelkén szárad, ő innen indult rabolni, portyázni. A király Luxemburgi Zsigmond e felett szemet hunyt, talán ma is állna a vár ha nem gondolja úgy hogy nekiáll pénzt veretni. Na, ezt már a király nem nézte jó szemmel! Odaküldte a seregét és porig rombolták a várat. 

Mi a középkori nagy vacsorák tudatában letelepedünk, és elfogyasztjuk szolid ebédünket. Mit csináltak a várban egész nap??? Ezen a kérdésen viccelődünk. Szerintünk dög unalmas várni, hogy valaki arrafelé barangoljon akit jól ki lehet rabolni. 

Kaja után pár kép, és indulunk tovább, egy kunyhó a célpont. Pár éve kulcsosházként üzemelt, de sajnos rádőlt egy fa. Az erdészet lelakatolta, így áll ott az erdő közepén. Lelkes természetvédők igyekeztek kijavítani, de az erdészet nem járult hozzá. Most már a vandálok elvittek amit lehetett, az idő pedig lassan tönkreteszi. Pedig milyen jó kis szálláslehetőség lenne. Ezen elmélkedve haladunk, Tamával beszéljük hogyan lehetne jobbá tenni a természetjárást.

 A Nagy-Hideg hegy felé haladva letértünk a jelzett útról. Egy forráshoz igyekszünk, fogyó vízkészletünket szeretnénk feltölteni az Aklokréti kútnál. Szerencsénk van, működik a forrás. Feltöltjük kulacsainkat, élvezzük a tiszta forrásviz ízét. Miután mindenki oltotta a szomját, visszamegyünk a jelzett útra Nagy-Hideg hegy felé kanyarodunk. Pár perc gyaloglás után letérünk egy kis kunyhó felé. 

Mesebeli kunyhó kőlépcsővel a hegyoldalon. Megcsodáljuk majd fel a Nagy-Hidegre. A menedékházban pihenünk eszünk iszunk beszélgetünk jó hangulatban, lepecsételjük a papírokat az OKT bélyegzővel, és irány Királyrét. A teraszon még egy csoportkép a napsütésben, és indulunk lefelé. A Taxi nyiladékon haladunk, épp besötétedik mikor leérünk, a buszra 30 percet várunk. Egy parkoló automatára leszek figyelmes. FIGYELEM!!! Királyréten fizetős a parkoló! Tarifák a fotó albumban! A busz levisz minket Kismarosra ahonnan még el kell jutnunk a kocsihoz. A többieknek Nyugati, nekünk Szob a célpont. Beülünk a büfébe várunk. Hirtelen kinézve az ablakon meglátjuk a szerelvényt! Rohanás a vágányhoz, épp felugrunk és már indul is a vonat. Jegyet nem vettünk, szerencsére kallernek sincs kedve már dolgozni. Éljen a MÁV!!! Kocsival húzunk haza, alvás oszt reggel irány a Pilis!!!

2010.10.30. Börzsöny, Perőcsény-Királyrét

Kata galériája 2010.10.30.Borzsonyi gerinctura

Kalandorok, hamarosan....

2010.10.16-17. Bakony, Cuha patak völgye

Vasárnap reggel 7:00-kor ébresztett a vekker. Tűzet csiholtam, megmelegítettem a tegnap esti vacsorából kimaradt paprikást. A többiek szép lassan ébredeztek, reggeliztek, ezen a hűvös reggelen. Bepakoltunk az előtérbe mindent amit nem akartunk cipelni, majd ajtó zárás után nekiindultunk a Cuha patak völgyének. Ismét átmentünk a fahídon az állomás mögött, ismét balra fordultunk a piros jelzésen, ezúttal nem térünk le jobbra ezer méter után, hanem haladunk tovább a patak mellett. Az egyik kanyar után a patak keresztezte a gyalogutat. 7 méter széles 30-40cm mély víz állított akadályt elénk. Én egyszerűen átgázoltam rajta, bakancsomnak kamáslival kiegészítve meg sem kottyan ennyi víz. Veszi kőről kőre lépdelve jutott át a túl partra. Zoli levette a cipőjét, feltűrte a nadrágját és átsétált a vízen. A többieknek komoly fejtörést okozott hogyan jussanak át száraz lábbal. Volt aki másik gázlót igyekezett keresni, volt aki pár követ hozott. Látva a bizonytalan lépteket, végül egyesével átvezetem a bátortalanokat, bokáig járkálva a patakban oda vissza. Anita is parázik nehogy beázzon a cipője. Őt a vállamra kapom és átsétálok vele, amit a többiek sok-sok vakukattintással, és hangos nevetéssel díjaznak. 

Vidáman folytatjuk utunkat, azonban száz méter után ismét egy patakátfolyás áll utunkba. Itt megint beleálltam a vízbe, Peti a túloldalon így segítettük át a többieket. Persze amint továbbhaladtunk pár száz méter után megint egy gázló, majd még kettő. Átérve lehúzom a kamáslim cipzárját, így jobban szárad. A következő patakátkelésnél lazán belegyalogolok a vízbe, így vezetem át az embereket. Épp az utolsó kört teszem, mikor megcsúszok egy kövön. Ösztönösen arrébb teszem a lábam, bele a mélyebb vízbe. Ekkor jut eszembe basszus nem húztam fel a kamáslim cipzárját! Gyorsan kiemelem a lábam, mentem a menthetőt. Szerencsére szorosra húztam a cipőfűzőt igy csupán a zoknim szára ázik meg, azonban a víz leszivárog a lábujjamig. A többiek viszont száraz lábbal kelnek át. Nem épp kellemes érzés vizes zokniban lenni, a látvány mellett ez azonban eltörpül. 

Utunk bal oldalán sziklafal magasodik, a jobb oldalán patak fodrozódik a kisebb nagyobb kövek között. A sziklafalba egy vasúti alagút fut be, kicsivel arrébb ismét előbukkan a hegyoldalból, majd a sínpár viadukton folytatódik. Mi átsétálunk a híd alatt, és pár perc gyaloglás után pihenőt tartunk. A szurdok itt kiszélesedik, padok és esővédő kunyhó áll a patak mellett. Előkerülnek a szendvicsek, és a finom faltok a hátizsákokból. Körben 15-20 méter magas sziklafal csalogatja a vérükkel nem bíró mászókat. Mi kivételesen ellenállunk a kísértésnek, kaja után inkább a Vasúti emlékművet nézzük meg. 

Továbbindulva kikerülünk egy patakátkelést, inkább a sziklafal oldalán haladunk, azonban ez a taktika rövid életű. talán 100 méter után át kell menni a vízen. Ilyen gázló még háromszor keresztezi utunkat. A völgy végén egy hídon kel át a csapat, mi Veszivel azonban a patakot választjuk! Az utolsó 200 métert patakmederben kőről-kőre lépkedve tesszük meg. Kiérve a völgyből egy rövid emelkedő leküzdése után belépünk a Pokol csárdába. Itt eszünk iszunk, szárítkozunk és persze az elmaradhatatlan koffein pótlás. Fél óra pihenő után elindulunk visszafelé a Cuha patak felé. Egy kis ösvényt keresünk ami egy barlanghoz vezet. Leérve a patakhoz visszafordulunk, nem itt vezet az út. Visszamegyünk 100 métert majd jobbra egy alig látható szűk ösvényen gyalogolunk. Egy réten kötünk ki, áthaladva a Cuha patak mellett megtaláljuk a barlangot. 

Karsztjelenség formálta üregben, pici cseppkövek, mészkicsapódás, színes kristályok tarkítják a mennyezetet. Megcsodáljuk pár fotó, majd a indulás a vissza, elhaladunk ismét a csárda előtt, majd kövesúton haladunk. Két kilómétert megtéve összevárunk mindenkit és balra letérve haladunk. 

Pár perc gyaloglás után látunk egy vékony vasrudat ami átnyúlik a patak felett. Viktorral mi átgyalogolunk rajta oda-vissza a három méteres magasságban, a közepén mérleg állásban pózolva a paparaziknak. Egy jó adag adrenalinnal lettünk pillanatok alatt gazdagabbak. Vigyorogva rohanunk a többiek után. 

Kicsivel később, a csapat egyik fele felkapaszkodik a meredek hegyoldalon, egy széles árokban haladunk, egyre feljebb. A tetőn két domb között haladnunk át, a bal oldaliba egy öreg fa eresztett gyökeret. A figyelmes túrázó kivehet egy alig észrevehető felíratot. Négyezer éves főldvár. Ezek nem dombok, hanem a valamikori vár falmaradványai, valószínű mi épp a kapun léptünk volna be amikor fénykorát élte a földvár. Innen meredek hegyoldalon haladunk lefelé, pontosabban én rohanok lefelé! Egy két keresztbe dőlt fát átugorva, kerülgetve a köveket, Élvezem a futást, koncentrálok, figyelek minden lépésre. Már majdnem lent vagyok mikor leesik a kardigánom a fotóstáska pántjáról. Betámasztok, fékezek. Hamár így alakult lövök pár képet a többiekről akik még egész fent járnak. Megvárjuk a többieket és visszasétálunk a szállás helyre Porva Csesznek állomásra.

Útközben gyönyörű patakvölgyben haladunk, egyszer csak egy sziklafal magasodik a patakmeder fölé, borostyánnal befutva. itt időzök pár percet. Utolérve a többieket hátul bandázok. A legjobb hangulat mindig itt hátul van. Egy réten haladunk át, majd egy meredek emelkedő, következik. Mindenki liheg, lekerülnek a pulóverek. Felszaladok a tetőre majd onnan fényképezem a lihegőket! Innen már nincs sok hátra, pár perc és visszaérünk az állomásra. A vonatra várunk egy órát, egy megálló 20 perc, 8 km és már repeszünk is hazafelé. 

Azonban ezen a túrán ez máshogy történik! Frey Peti és jómagam, kiötleteljük kocogjunk le, nem olyan vészes az a 8km. Nekiindulunk, 20 perc előnyünk van, plusz 20 perc a menetidő. Elméletileg egyszerre érünk le. Azonban Peti talán egy kilométer után nem bír futni. Pedig 24 perc alatt fut egy kört a Margit szigeten. Most azonban átveszem a zsákját, haladunk ahogy bírunk. 

A Cuha keresztezi utunkat, én egyszerűen átfutok rajta, Peti gázlót keres. Veszítünk két percet, 300 méter után megint kettőt egy újabb átkelésnél. Fél úton még nem tartottunk mikor a vonat eldübörög mellettünk a töltésen. Innentől már csak az idő az ellenfelünk. Megyünk ahogy tudunk, végül lihegve 1:08 az időnk. Nem rossz tempó, de ezúttal kevés. Anita, Bogi, Csőri, Kati, és Zoli  várnak ránk az állomáson, Bogi egy egy csokit nyomott jutalmul a kezünkbe. Stílusosan sportcsoki! Vigyorogva indulunk hazafelé, kalandos, izgalmas hétvégét zárhatunk emlékeinkbe.

2010.10.16-17. Bakony, Cuha patak völgye