2011.05.13-15. Szlovákia Kis-Fátra

Egész héten igazi májusi, napsütés idő volt, persze hétköznap toltuk a melót, de eljött a hétvége! Nosza, nekünk sem kell több, gondoltunk egy merészet VMárk foglalta a szállást, csapódott hozzánk még öt cimbora, és uccu, péntek délután már a dugóban araszolunk Szlovákia felé. 

A várost egy óra araszolás után sikerül elhagyni, innentől viszont megállás nélkül megyünk. A célunk Chata-Vratna a Kis-Fátra szívében. Este 11-kor gurulunk a menedékház elé, kipakolunk, csekkolunk és pöckölünk söröket! Beszélgetünk nevetgélünk, így telik a péntek este.

Szombat reggel kipakoljuk a felesleges cuccokat a hátizsákokból, büfében reggelizünk, kaffe és indulás! 

Mai túra száraz statisztikai adatai 15km és 1500m szintkülönbség, ebben van hegycsúcs, kettő három, büfé és panorámaút fent a gerincen ezer párszáz méteren.

Nos, bemelegítésképp irány Grün, a menedékház ahol büfé és a szélben lengedező Szlovák zászló vár minket. A gyaloglásról sokat nem írok, a szokásos, szedjük a bakancsainkat, itt-ott saras csúszós ösvény, a napsütésben gyorsan kimelegedünk, lekerülnek a dzsekik, így érkezünk Grünbe. Na, tessék, csak írtam erről a szakaszról! 

Na, szóval, Grün háttérben a Kriván, hófoltokkal tarkítva, kezünkben sör kávé, leülünk a padokra majd megisszuk és haladunk tovább, most már Stefanova felé. 

Erről a szakaszról sem akarok írni, de nem tudom megállni! Lefelé haladunk, fenyves erdőben, ahonnét csodáljuk a Nagy-Rozsutec sziklás tömbjét, amint megmutatja magát a fák között. Nosza, gyorsan pár fotó, a tekintélyes mészkő tömbbel. De miért is? Erre egyszerű a válasz!Ha le akarod fényképezni a hegyet, ne mássz fel a tetejére, onnan nem láthatod! Ennyi! Nekünk van képünk, irány Stefanova, ahol tök véletlenül találunk megint egy büfét.

Mit tesz az igazi magyar a büfében? Rendel… és mit? Hát sört meg kávét! Igazából a fenét érdekli a hagyomány, nekünk a boldogságunkhoz most ez kell, meg hát fájdalomcsillapító, és izom görcs ellen is jó lesz!  Leteszteljük a felfelé kaptatón amiből jó sok van előttünk!

Már húzunk is felfelé! Lihegve, izzadva, kicsit szétszakadva, páran lemaradva, de mindenkit megvárunk, mert egy mindenkiért mindenki egy elv van érvényben még mindig. 

A Rozsutec itt már megmutatja tekintélyes méretét! Minél közelebb érünk, annál hatalmasabbnak mutatkozik, a törpe fenyves között meglátva tekintélyt parancsolóan magasodik fölénk vagy 600 méterrel. A tetején az emberek apró pontocskák, mint a hangyák olyan parányiak.

Minket nem rettent el a látvány, sőt épp ez ad erőt, ez adja a kihívást! Oda feljutni, onnan szétnézni, letekinteni a völgyekbe, látni Stefanovát, minta apró makett házakkal tarkított hatalmas terepasztal lenne az ember előtt. Nem is vesztegetjük az időt, felgyalogolunk a nyeregbe, ott szusszanunk és nekiveselkedünk az utolsó meredélynek!

A nyeregből füves havasi legelőn lépkedve haladunk, Veszi Lillamillának magyarázza lelkesen, nagy karmozdulatokkal a nyereg, és hágó közti különbséget. A füvet felváltják a fák, a fákat ismét fű, majd egy éles bal kanyar, majd egy földbe rögzített vaslétrán haladunk. A változatosság megvan, a meredekség azonban meredek és nem változik, a kilátás eltereli gondolatainkat a küzdelemről és a sós izzadságcseppekről.

Gyönyörű hegyek tárulnak a szemeink elé, mély völgy és a Nagy-Rozsutec füves egy két fenyővel tarkított keleti oldala. Az út sziklás kőzúzalékos keskeny ösvénnyé alakul, pár 10 centire már pár száz méteres szakadék tátong az út mellett. Szeles időben itt, nem életbiztosítás mászkálni, mindenesetre az időre panaszunk nem lehet, napsütéses időnk van, igaz egyre több felhő szaladgál az égen.

Láncos szakasz következik, majd az utolsó meredek sziklás rész, meg egy rövid keskeny ösvény és már fent is állunk a keresztnél. Ennyi volt, a panoráma meseszép 1610méteren, a Nagy-Rozsutes tetejéről szétnézve. Mi mást csinálhatnánk örömünkben, mint toljuk a fényképeket!
Csoportkép, vicces képek, közben körbejár a pálinkásflaska, örömködünk hisz feljutottunk a csúcsra, ami így leírva nem tűnik nehéznek. De mi tudjuk mibe került ide feljutni, hogy csodáljuk a panorámát ami meseszép!

Csúcson lenni jó, de az idő, indulásra késztet. Egyre több felhő van az égen és egyre komorabbak. Lefelé ugyanazon az úton megyünk amin felfelé, tehát láncos sziklás, meredély, szűk ösvény szakadékkal, na meg kőzúzalékos ösvényen korcsolyázunk lefelé.

A nyeregben összevárjuk egymást, és irány az 1609 méteres  Stone mellett elhaladva, a „panoráma út”, mely igaz emelkedik 300 métert pár kilométeren, de belátható róla a Kis-Fátra völgyekkel, sziklatornyokkal tarkított csodás vidéke.

Alattunk látjuk Günt kb. 500 méterrel alacsonyabban, az oda levezető út meredekségét szemlélve őrültség lemenni rajta. Főleg hogy lóg az eső lába! Elnézve a csapatot tovább menni viszont nagyobb őrültség! A következő lecsatlakozásig sokat kell gyalogolni, tehát itt lemegyünk, irány lefelé!

Kimerítő lefelé gyalogolni, az ember térdéről nem is beszélve! Akik sokat túráznak tudják miért mondom ezt! A lejtő felénél elfogy a türelmem! Elkezdek futni lefelé! Néhány perc után észreveszem páran szintén futnak lefelé. Egy bolond százat csinál elv itt is életben van!

Elsőként érek a menedékházhoz, pár képet lövök a többiekről amint igyekeznek lefelé a fekete sípályán.

A következő órákról pár mondat. Rendelünk forró levest, van aki sült kolbászt eszik, gurulnak a sörök, egyre jobb kedvű az elcsigázott társaság! A végén már énekesi vér is kiütközik! Magyar nóta csendül a Felvidéken, a székely himnusz is terítékre kerül, valamikor éjfél előtt indulunk a szállásunkra. Sötétben fejlámpákkal világítunk, szemerkélő esőben gyalogolunk fél órát. Kicsit bandázunk még, majd alvás, hisz vasárnap még egy kalandos nap vár ránk.
Fényképek:

2011.05.13-15. Szlovákia Kis-Fátra