2011.05.13-15. Szlovákia, Kis-Fátra, Szurdok, szikla és eső

 A hegyek világa mindenkit elvarázsol. De mit teszel ha esik az eső? Sokan az orrukat ki se dugják ilyenkor, bent a lakásukban gubbasztanak! Na, mi nem ilyenek vagyunk! Ha esik, ha fúj, ha már utaztunk sok száz kilométert nehogy már a szálláson gubbasszunk!

Kis-Fátrában a második napunk reggelén vagyunk. Ébredés után kitekintve az ablakon, köd és eső köszön vissza jó reggellel. Az előző nap megterhelése ott van a combomban, nem kicsi izomlázzal ébredek, de ezzel nem csak én vagyok így. Az első mozdulatok igen fájdalmasak! Vicces látvány, mint a nyolcvan éves vénasszonyok! Még jajgatunk is! Nem hajlik a térdünk, alig bírunk járni, és azt is csak mereven. Viszont egy kis mozgás, sokat javít a mozgás kultúránkon.

Mire összepakoljuk a cuccainkat, megreggelizünk, kicsekkolunk Chata-Vratnából  és bepakolunk a kocsikba, már egész jól funkcionálnak a lábaink. Nosza, irány pár kilométerrel arrébb gurulunk. Terchova mellett egy parkolóban letámasztjuk a verdákat. Ki sem kell szállni a kocsiból, már látjuk ez nem kimondottan ideális kiránduló idő. Esik, úgy istenigazából.

Mi viszont rettenthetetlenek vagyunk, előkerülnek az esőkabátok, felvesszük a hátizsákokat és indulunk! Messzire, azonban nem jutunk, csupán a parkoló végében álló a vendéglőig. A terasz alatt tartunk egy gyors kupaktanácsot. Ez egész napos esőnek tűnik, a Kis-Rozsutec csúcsa pedig szégyenlősen elbújt a felhők között, tehát a szép kilátásról lemondhatunk a mai napra! A szétázás viszont garantáltan meglesz!

VMárkkal hülyülünk. „Ez agyrém! Ilyen időben túrázni, ezek őrültek!” Elszánt a csapat, tehát indulunk! Kilépve a terasz védelme alól, az esőcseppek koncertet adnak az esőkabátokon. Az intro után kezdődik az eső szám, a zenészek most kezdenek belelendülni,tehát esik rendesen, mi is belelendülünk a gyaloglásba, széles makadám úton gyalogolunk. Egy kis híd könnyíti meg az átjutást egy patak felett. Az elszántak nem használják a hidat, úgy jutnak át a túloldalra. Így vagy úgy, de a civilizációt egy kis időre magunk mögött hagyjuk.

A patak vize kristálytiszta, inni lehetne belőle, mi azonban ezt most kihagyjuk. Kicsit fentebb egy kis vízesésnél eső ide vagy oda előkerülnek a fényképezőgépek, egy-két kattintás erejéig.

Továbbhaladva egy két fém híd segíti a haladásunkat, majd megérkezünk a szurdokvölgy bejáratához. Az idők folyamán a rohanó víz, mély szurdokvölgyet vájt a mészkőbe, ahol 40-50 méteres sziklafalak magasodnak turisták fölé.  Magas vízállásnál itt, száraz lábbal nem lehet átjutni. Ezúttal szerencsénk van, szájtátva gyalogolunk a sziklafalak között, miközben a patak hangosan tovarohan a lábunk alatt.

A szűkületen áthaladva, a szurdok kiszélesedik! Innentől kezdődik  a kaland! Fémtálcákon, létrákon jutunk előbbre, amik az esőtől csúszóssá váltak. Egy két helyen láncok segítik a továbbjutást, ami ebben az időben nagy segítség, a létrákat közvetlenül az aláhulló víz fölé építették. Izgalmas látvány amint a bakancs orra alatt pár centivel ömlik a víz lefelé. Látványos, izgalmas szurdokvölgy, bátran ajánlom minden természetjárónak.

Kijutva a szurdokból a nyeregben, mi a Kis-Rozsutec felé vesszük az irányt! Mármint ha jól sejtjük, hogy arrafelé van. A szurdokban felfelé haladva szépen lassan elértük a felhőhatárt, most kiérve a szurdok védett sziklafalai közül, kapunk mindenféle égi javakat! Köd, eső, szél! Ennyi elég is hirtelen! Két percre állunk meg, összevárni a csapat lemaradt tagjait, de már vacogunk is. Széltől védett hely nincs, tehát indulunk is! Pár perc gyalogolás után egy meredek sziklafal álja utunkat. Eddig csak viccelődtünk, igen ott kell felmenni, de kiderül nincs másik út.

Nosza, elkapom a láncot, és már indulok is felfelé! A szikláról patak formában folyik alá az esővíz, mint egy kis vízesés. A kövek csúsznak, a lánc szintén! Ujjamat a láncszemek közé dugom, így nem csúszik ki a kezemből, csak fáj minden egyes fogás, ki akar szakadni az ujjam. Megkönnyebbülést az újabb fogás közti rövid idő jelenti, amíg nem fogom a vizes láncot. Ilyenkor igyekszem a kezem melengetni is kicsit. A vizes lánc jó hővezető, a hideg szélben pillanatok alatt elgémberedik a kéz. Felérek a peremre, itt megtámaszkodva igyekszem segíteni a többieknek.
Pár méterre a sziklafal tetejétől Lillamilla poncsóját a szél a nyakába fordítja miközben igyekszik felfelé a láncba kapaszkodva! Szerencsére van, annyi lélekjelenléte, nem engedi el a láncot! A piros nejlontól semmit sem lát, egy kézzel kapaszkodva igyekszik megszabadulni a poncsótól.
Mi fentről szurkolunk, reménykedünk a sikerében, csupán szavakkal tudjuk bátorítani, lemászni nem tudunk hozzá.

Lillamillának valahogy sikerül kibújnia a poncsóból, lehasalva elveszem az esőkabátot. Kalandosan, kicsit vizesen, de sikerül felküzdi magát a szikla tetejére. Gyorsan visszabújik az esőkabátba és megyünk tovább, innen pár perc a csúcs.

Odaérve a szép kilátás csupán tejfehér ködből áll, a gyönyörködő érzés helyén pedig csupán a tudat, feljutottunk a Kis-Rozsutec csúcsára. VMárk nagy mondása mosolyt csal az arcunkra: „Mi sem vagyunk komplettek! Egy kitett sziklafalon, láncon lógunk, esőben, szélben, ködben ahelyett, hogy otthon a jó meleg szobában néznénk a barátok köztöt!”  Mit lehet erre válaszolni! „Még szép, hogy hogy itt lógok!”

Nos, dacolva az elemekkel, indulunk lefelé! Feljutni küzdelmes volt, lefelé se higgyétek, hogy leányálom! A túrázás már csak ilyen! Ha feljut az ember a csúcsra, onnan le is kell jönni, és lefelé sem olyan egyszerű. Igen meredek, csúszós felázott, kőtörmelékes út vezet lefelé, minden lépést meg kell fontolni, ha nem akar az ember lecsúszni gatyaféken, kockáztatva egy csonttörést. Esőben ezek az utak szinte járhatatlanok, minden egyes kis kő, kiálló gyökérnek őrölünk kapaszkodó gyanánt. A meredek, rázós szakasz végén fellélegzünk! Mindenki leért épségben, most már szimpla erdei ösvényen haladunk lefelé, amin ha elcsúszik max nyakig saras lesz az ember. Jó egy óra gyaloglás után érünk nyakig sarasan a kocsikhoz. Egy forró levesre még betérünk az étterembe, egy kaffe és búcsúzunk a Kis-Fátrától.

Gondolom észrevetted kedves olvasó, ezúttal kicsit szegényes a fénykép állomány. Sajnos a fényképezőm, és a videó kamerám sem szereti az esőt, esővédő tok híján pedig, csupán addig fényképeztem, míg az optika be nem párásodott! A fotóstáskám is szétázott, pedig elvileg vízálló a gyártó szerint! Nos, ezt ne higgyétek el, ha a címkére ez van írva. Vízálló! Ha a táska maga az is, amikor kinyitod, hogy kivedd a fényképezőt, majd kattintás után visszarakod, biztos lehetsz benne, beleesik az eső akármilyen gyors is vagy! Tehát vigyázzatok a gépekre, a következő túrán még jó szolgálatot tehet.

2011.05.13-15. Szlovákia Kis-Fátra vasárnap