Hát ez is eljött, nyakunkon a Húsvét! Háromnapos hétvégét,
Erdélyben, a Bihar hegységben terveztük eltölteni. Galbina-kőköz, Szamos-bazár és persze
Csodavár, na meg a Bihari-havasok várnak ránk ezen a hétvégén.
Anitával ketten vágunk neki. Meghirdettük a túrát azonban a
sátrazás, ezer párszáz méteren, mínusz pár fokban, igencsak elriasztotta az
embereket. Bár erre nem számítottunk, hisz őrültek vannak nem kevesen a
csapatban. Péntek délután indulunk hat órakor Kecskemétről. A határt már sötétben értük el, Glavoj réten
éjjel fél kettőkor verünk sátrat. A fűszálakon már megfagyott a harmat, fehéren
világít a rét a holdfényben. Hátunkat összetolva, arcunknál csak egy kicsi rést
hagyva alszunk. Ringatni nem kell, pillanatok alatt elnyom az álom.
Egy másik pesti csapat is hasonló hétvégét tervezett. Vadorral megbeszéltünk, itt megkeressük egymást. Nincs nehéz dolgunk. Mivel szezon előtt
vagyunk, két sátor, és a büfések faháza jöhet számításba. Vadorék a faházat
„bérelték” ki éjszakai szállásnak. Reggel pár szót válltok velük. Ugyanazon az útvonalon
mennek mint mi, csak másfél órával hamarabb indulnak.
Egy éve nyáron itt töltöttem egy hetet Biharban vándortúrázva. Épp egy esős nap
után voltunk, szétázva bandáztunk a büfé kocsi melletti terasz alatt.
Pálinkásüveg az egyik kezünkben, fagyálló gyanánt, palacsinta a másikban
kalória gyanánt. Közben a hegyi mentőkkel beszélgettünk, majd este foci
világbajnoki elődöntőt néztünk a közeli Glavoj menedékházban. Álmomban nem
gondoltam volna, vándortúrán ilyen exrta élvezethez fogok jutni egyszer!
Sátrat összecsomagoljuk, bepakolunk a kocsiba mindent, amit
nem akarunk cipelni magunkkal, hisz este ide fogunk visszaérkezni. Hátizsák a
hátunkon, sárga körjelzés mentén irány a Galbina- szirt. Hó nagy része már
elolvadt, azonban foltokban a hidegebb, árnyékosabb helyeken még találunk,
jelezve, a tél még teljesen nem adta át
a helyét.
Azonban a tavasz hírnökei már szép számban jelzik. Az ajtón, már a
tavasz kopogtat.
A nősziromfélék családjába tartozó, magyarul Sáfrány, azaz Crocusok,
mindenfelé amerre a szem ellát, ezek a kicsiny virágok festik kékes-lilára az
erdő talaját.
Az erdő csodálatos, a fenyőfák törzsét, a köveket puha,
élénk zöld színű mohák borítják. Kispárna bársonyos puhaságával csábítva egy
kis pihenőre. A pihenő kimarad, pár képre futja időnkből. Kidőlt fák, földből
kiálló tuskók, kövek, sok-sok érdekes forma és alakzatok kattintásra
késztetnek.
Felérve a Galbina-szirt 1234 méteres sziklás peremére, csodás
panoráma tárul a szemünk elé. Innen belátni a Bihar-hegység egész déli részét.
Hegyek koszorúja a távolban, bakancsunk orránál mély szakadék, 400 méterrel
közvetlenül alattunk pedig Ponor-rét, utunk következő állomása.
Leérve a patak partján elmesélem Anitának, itt nyáron egy büfés
kocsit találtunk. Hátizsákok nélkül indultunk, hisz csak egy kisebb sétára
indultunk. Olyan jól esett a nyári melegben a sör kontra palacsinta
összeállítás. Most büfé nincs, így marad a kolbász, zöldhagyma, paradicsom,
kenyérrel ebéd, szépen katonázva, a fűben ücsörögve.
Ha lenne kedvem, végiggyalogolhatnék a patak
mellett a barlangban, egészen a víznyelőig. 2010-ben végigmentem, ezúttal nem
kockáztatok. Egy elrontott lépés és már viszi is az embert a sodrás, lefelé a
vízesésen. Anitát így is a frász kerülgeti megint hova a francba másztam fel
már megint.
A vízesés mellett vezet tovább az út. Pár perc alatt fel
lehet menni a meredek kaptatón, egy rövid láncos szakasz, majd a meredek
hegyoldalon vezet tovább az út. A patak mentén eljutunk a Galbina kitöréshez. Gyönyörű
látnivalóban bővelkedő hely ez. Klein Zoltán így ír minderről:
Innen már csupán visszamegyünk Glavoj-rétre. Leírni könnyű,
viszont az út meredeken és hosszan felfelé vezet egészen Csodavárig. A nap
végén ez már annyira nem hiányzik. A cuccaink viszont a réten a kocsiban várnak
minket. Nincs mit tenni, görcs ide-oda mi haladunk felfelé.
Vadorék a szín alatt piknikeznek, hihetetlen de velük van a
két elveszett bárányka! Na helló! Benneteket
meg halálra keresnek! Mondom mosolyogva. Vadorral gyorsan latolgatjuk a
lehetőségeket. Szerencsére a lányok tudják a szállásuk nevét, így Vadorral ketten
haza kísérjük őket. Négy óra múlt pár perccel. Közel 12km és 4-500szint vár
ránk, ami a napi túra után nem igazán hiányzik már. Pihenjünk egy órát, együnk,
igyunk töltődjünk. A gyerekeknek is jót fog tenni.
Oké barátom, pattanjatok
nyeregbe és tekerjetek el Csodavárhoz. Hátha ott keresik még a lányokat a
szülők. Ha találtok térerőt, hívjátok salvamontot, hogy megvannak a lányok és
haza kísérjük őket. Ezzel visszamegyek a többiekhez, vacsorázok pihenek egy
kicsit én is. Beszélgetünk, feltűnő a lányok nyugalma, semmi idegeskedés, hogy
eltévedtek. Kiderül rutinos elkóborlók. Már harmadszor járnak ebben a cipőben.
Eddig minden évben így jártak, életrevaló gyerekek!
Leérve Flóra rétre lámpákat látunk a szembe hegyoldalon,
majd belebotlunk a család járgányába, arrafelé keresik a lányokat. Nekünk kiesik utunkból, ezért cetlit tűzök
a szélvédőre, hazavittük a lányokat, jól vannak.
Fél óra gyaloglás múlva betoppanunk a házba. Én lépek be
elsőként, hangosan beköszönök. Jó estét! Hoztam két elveszett báránykát! Anyuka
első mondata, apátoktól mekkora pofont fogtok kapni! Mi nem kapunk pofont,
pálinkát viszont igen. Szerintem dicséretet érdemelnek a lányok. Tudták a
szállásuk nevét, telefon volt náluk, és segítséget is tudtak kérni. Pár percet
beszélgetünk és irány visszafelé. Eddig szinte csak lefelé vezetett az út, most
ugyanazon megyünk, de felfelé.
Flóra-réttől az Eszkimó jégbarlangig igen
meredek, talán 400 méter szint egyben felfelé. Görcsöl is a combom, a vádlim
minden lépésnél. Vador kérsz csokit? Kérdezem. Nem, nem kérek. Kérsz csokit?
Ismétlem lihegve. Nem, mondom, hogy nem kérek. Jön lihegve a válasz. Vador, kérsz csokit. Most már kijelentő hangsúllyal
mondom. Ja, kérek. Megállunk lihegni. Jól
esik érezni, ahogy múlik a görcs. Kicsivel később Vador mondja, van egy kis
beherovkám, igyunk. Tovább haladunk, azonban minden lépés kínszenvedés már. A ruhámból csavarni lehet a vizet, lihegek, a hold sugarai
sejtelmesen szűrődnek át a fák ágai között. Sötét van és hideg. Gyenge köd,
fátyolossá teszi az erdőt. Beugrik a kép, amit délelőtt láttam. Ezt láttam, és
éreztem, és most itt vagyok benne.
Mire felérünk a barlangig, majdnem elfogy az üveg ital. A
barlangtól már könnyű, az a legmagasabb pont onnan már csupán lefelé megyünk
fél órát. Mire a Glavoj-rétre érünk, megszárad a ruhám, hiába a mínusz egy-két
fok, az óra viszont lassan éjfél körül jár. A büfés faházát szemeltük ki
szállásnak. A lányok már bevackolták magukat, és javában alszanak. Vacsorázni
nincs kedvem, csupán megiszok egy liter vizet, azon gondolkodva milyen
kellemetlen lesz kibújni a zsákból, kimenni a mínusz pár fokba éjjel pisilni. A
folyadékra viszont nagy szüksége van a szervezetemnek. A faház ajtaja nem zár
tökéletesen. A résen húz befelé a hideg levegő. Bent sincs sokkal melegebb, plusz
pár fok. De legalább a víz nem fagy meg, már ez is sokat jelent. Kimerülve
bújok a hálózsákomba, a kapucnit felhúzom, behúzok mindent, épp csak az orrom
hegye látszik ki. Gyorsan elnyom az álom, éjjel álmomban ismét átélem a nap
kalandjait. Nemes tettet hajtottunk végre, jó érzés így álomba szenderedni.
...............................................................................................................................................................
Reggel
a többiek motoszkálására ébredek. Kinyitom a szemem, hideg levegő csapja
meg az arcom. Egy bakancs dobban , épp
az orom előtt pár centivel, majd csukódik az ajtó….
![]() |
2011.04.23-25. Húsvét és Bihar hegyei |
Egész jó kis bejegyzés - és még szerepelek is benne :) No, ha már így van, akkor gyorsan én is hozzáteszek néhány fényképecskét az eseményről - aláírt hangulatszöveggel:
VálaszTörléshttps://picasaweb.google.com/108123030065230406636/HusvetAPadisonAvagyViragturaABiharban
Vador (Akos) :)