November utolsó hétvége szombat reggel. A hőmérő higanyszála -3fokot mutat kint hatalmas pelyhekben hull a hó. Megjött az első hó. Budapesten 5cm, azonban Börzsöny felé közeledve egyre vastagodik a hótakaró, végül Diósjenőn már 20cm hó fogad minket.
Meg persze a hír, a vonat amivel tovább utaznánk fél órát késik. Nincs mit tenni, bemegyünk a büfébe ahol a csapat nagyobbik fele várakozik. Egy reggeli kaffe ébresztőként, kinek sör kinek pálinka fagyálló folyadék gyanánt. Pár perccel 10 után megérkezik a vonat, felszállunk irány a Schaffer kút. A masinisztával lezsíroztuk legyen jó fej, és álljon meg. Így is tesz, lepattanunk és irány Drégelyvár. Felfelé meredek úton haladunk, 30cm friss hóban törve az utat.
Az idő nem épp kegyes hozzánk ezen a napon. Felettünk hófelhők gomolyognak, arcunkat hideg szél csípi, a hópelyhek mint éles pengék vágnak arcunkba. Mindenki szuszog a húzós emelkedőn! Dzsekiket a hideg szél miatt nem vehetjük le. Izzadunk rendesen! Felérve a vár tövébe a szél felerősödik. Azonban a látvány magával ragadó. 
Behavazott várfalak, a lábunk elött elterülő hóborította mezők, falvak látványa, sötét felhők a fejünk felett nem kicsit misztikussá varázsolja a várban töltött perceket. Sokáig nem időzünk, a hideg szélben mielőtt kockára fagynánk indulnunk kell. Előtte pár mondat a vár életéről. 
Drégelyvárat tatárjárás után építették Árpád-házi IV. Béla király parancsára. Első okleveles említése 1258-ból származik. 1544-ben Szondy Györgyöt nevezték ki várkapitánnyá, aki próbálta megerősíteni a várat. Ali budai pasa 1552-ben vette ostrom alá 12000 katonájával. Ekkor 146 katona védte a várat. Három napos küzdelemben a török tüzérség rommá lőtte a vár kaputornyát. A gyalogsági rohamokat visszaverő végváriak ekkor Szondy vezetésével kitörtek, véres küzdelemben hősi halált haltak. A várat a hódítók nem építették ujjá, helyette a faluban egy palánkvárat építettek. Mi ódákat nem írunk mint Tinódi Lantos Sebestyén, de pár mondatot emlékként a várkönyvbe, igen.
A megható sorok után keresünk egy szélcsendes helyet, inni pár korty forró teát. Létszám ellenörzésnél hiányzik pár ember. Kiderül Anita és Legea megvárta Barnusmamát, aki alig bírt feljönni a meredek emelkedőn, a várból kivezető meredek köves rész is szinte leküzdhetetlen akadály számára. Amint leérnek indulunk a Pénzásás rét felé. Országos kéken haladva enyhe lejtőn gyalogolunk, azonban a 30 cm hó masszívan
megvan. Elsőként haladva élvezem a friss hóban lépkedni, kitalálni merre is vezethet az ösvény. Bástyát hamarosan magára hagyom, vezesse a csapatot. Ö biztos vezető, én megyek megnézem a hátul jövőket. Anita és Legea zárja a sort azonban szépen lemaradtak. Mire a rétre érünk 5 percet várunk rájuk.
Barnusmama nem bírja a tempónkat tartani, pedig nem haladunk gyorsan. Így nem menetünk, este 11 lenne mire ebben a tempóban visszaérnénk. Amíg a többiek esznek pár falatot megbeszéljük mit tegyünk. Egy ember miatt nem várhat 41, a vonat késése miatt egy órát vesztettünk, lassabban nem haladhatunk. Több pihenőt sem tarthatunk megfázna mindenki. Tovább indulva a következő emelkedő eldönti a kérdést. Barnusnak bedurran a térde, a döntést tovább halogatni nem lehet. Van egy rövidebb, könnyebb út. Anita vállalja a feladatot, lekíséri Barnusmamát egy könnyebb úton Diósjenőre. Gyors ellenőrzés, minden szükségesnek vélt felszerelés Anitánál van e. Elbúcsúzunk, találkozunk Diósjenőn a vasútállomáson. Jó utat, vigyázzatok. Csapassátok!!!
Legeával, Bélával megyünk a többiek után 4-4.5-ös menetátlaggal nyomjuk a szintet felfelé. Kemény tempót tolunk, már látjuk a csapatot ekkor azonban Legeanak begörcsöl a vádlija. Bástya egy rövid pihenőre megállítja a csapatot, így utolértük őket. Előveszem az eü dobozt, egy B6 drazsét adok Legeanak. Ez jó lesz a görcsre. Iszunk egy kortyot szusszanunk a 200as pulzusunk még pörög de indulni kell. Irány Kámor.
A túrajeleket a fákon betakarja a hó, alig észrevehetőek. Térkép és égtáj alapján haladunk a szűz hóban. Egy kereszteződésnél Bástya balra és tovább indulok felderítésre, jel keresésre. Én nyertem! 30 méter után egy jelzést találok, vissza a csapathoz, Kiss Csabát megkérem vigye a csapatot Kámor felé. Ő itthon van a Börzsönyben, én megyek Bástya után. Ö vissza soha sem fordul, most sem tesz másként. A nyomokat egyértelmű követni, fel az erdészeti úton, majd lecsapat át a csipkebokor mezőn vissza a gyalogútra. Persze hősiesen megyek utána. Loobelt vár ránk, kiabál merre menjünk. Jó érzés tudni ha baj történik van aki segítsen.
Kámorra egy meredek szakasz vezet fel a gerincre. Fent egy barlang, majd kicsivel arrébb szép kilátás fogad. Mindkét helyen megállunk egy két percre, majd irány lefelé. Kemény, hideg szél kísér utunk ezen szakaszán. A gerincen átbukó szél gyönyörű rajzokat formál, azonban fényképezni senkinek sincs kedve a néhol combig érő hóban. Minden szabadon maradt testrészünkbe beleáll a hideg. Arcomra banditásan ráhúzom a sálam, azonban a kilélegzett levegő pillanatok alatt ráfagy, törni lehet a sálat. Beérve a sűrűbb erdőbe már emberibb idő fogad minket.
Libasorban gyalogolunk az erdészeti úton. A hó alatt pedig dagonya, víz és sár. Sokszor belepi a hó nem is lehet látni, csupán mikor belelépett az ember. Utunk utolsó szakasza előtt szép kilátás fogad minket. A tájból kiemelkedő hóval borított Naszály csábít minket, egy laza esti túrára,
de ma már ez kimarad életünkből. Lesétálunk Diósjenőre, mire a vasútállomásra érünk besötétedik, a büfében bandázunk fél órát, felmelegedünk majd irány hazafelé. Ki kocsival ki vonattal. Megszolgáltuk a pihenést! 16km és 650 szintet toltunk ezen a napon, 30 cm friss hóban. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése