2010.11.13-14 Mátra, második nap, Recsk, Ilona völgy

Napsütéses, hűvös vasárnap reggel. A szállás egy kis méhkaptárra emlékeztet. Mindenki sürög, forog, reggelizik, készülődik. A szállás nekünk túrázóknak tökéletes, a személyzet is segítőkész. Mi rosszat nem tudunk mondani Várbükk erdészházról. Elköszönünk szállásadóinktól, és kicsit dideregve elindulunk a Recski munkatábor felé. Mire odaérünk mindenki kimelegszik, lekerülnek a kabátok. Gyönyörű időnk van, a napsüt ezer ágra, gyorsan lepakolunk a bejáratnál, vásárolunk egy-egy képeslapot 300 pézé belépő gyanánt.

Szusszanunk egy picit, közben hallgatjuk az igazgató előadását. 1950-53 között a szovjet Gulág-táborok mintájára szervezett táborban, a bírósági ítélet nélkül idedeportált mintegy 1500 fogvatartottat, minimális létfeltételek között dolgoztatták folyamatosan a kőbányában. A rabokat sokszor állati kegyetlenséggel fenyítették, kínozták, éheztették.
A tábor teljesen önellátó volt. 1951. május 20-án nyolc rab szökött meg, úgy hogy az egyikük őrnek öltözött és úgy tettek, mintha külső munkára mennének. A csoport legtöbb tagját elfogták, azonban egyiküknek, Michnay Gyulának sikerült eljutnia Bécsig, és a Szabad Európa Rádióban beolvasta 600 rabtársa nevét.
A Nyugat ekkor értesült a táborról, a hozzátartozók pedig innen tudták meg, hogy szeretteik még élnek. Egy barakot felállítottak, fotók, beszámolók alapján úgy ahogy anno kinézhetett. Benne a rabok használati tárgyai, ruhák munkaeszközök. A bejáratnál egy őrtorony, emléktábla, kicsivel lentebb a parancsnoki ház is megtekinthető időszakosan. A bánya ma már nem látogatható, de a mai napig működik. Hatalmas gépek a hegy gyomrába lefelé vájnak, fentről csupán egy hatalmas lyuk látszik. A kíváncsiság azonban hajt minket, közelebb megyünk amennyire lehet. Sajnos magánterület, kutyákkal védve. Nem akarok kockáztatni egy kutyaharapást, ezért a csapatot inkább visszavezetem az útra. Irány az Ilona völgy.

 A völgy bejáratánál védett fasor szegélyezi az utat, a végén egy híd. A padkára városi kirándulók kedvéért sárga-fekete ferde csíkozást festett az erdészet, ezzel hívják fel a figyelmet a veszélyre. Nem orrabukni!!! Innentől a gyalogút köves, kavicsos, és saras. Patakátkelés itt ott, babakocsival én nem indulnék neki, sem tornacipőben. Nem véletlenül írom ezt. Az egyik patakátkelésnél egy kis család veszekszik épp. Apuka menne, anyuka azonban nem mer átmenni a köveken. De legalább kimozdultak a bűzös városból. Mi lazán átgázolunk a patakon, anyuka meg is jegyzi. Látod, nekik jó cipőjük van! Azzal könnyű átmenni a vizen. Ezzel teljesen egyetértek, én a kövekkel sem bajlódtam, egyszerűen átgyalogoltam a bokáig érő vízben.
A völgy gyönyörű. A sok barna falevél, köves patakmeder, apró vízesések, hatalmas sziklafal. Ez már döfi! Bástyával nem bírunk ellenállni a kísértésnek, belegázolunk a patakba. Köveken mászunk, fatörzseken egyensúlyozunk, elhibázott lépéseknél bokáig a vízbe lépünk. Bakancsunknak ez nem számít, kamáslit felcsatoltuk így bátran csapathatunk, egészen a vízesésig.
Az Ilona-völgyi vízesés hazánk három vízesése közül a legmagasabb. A Tőkés-kút táplálta két kis forrásból induló Ilona-patak a Marhád /606 m/ és a Cserepes-tető /734m/ meredek oldala közé szorulva, töri át magát a sziklák közt. A vízesés cc60 méter széles katlanban zuhan alá kb 10 méteres magasságból. A legjobb hely megebédelni! Így is teszünk. Mármint a csapat egyik fele, a többiek kicsivel lejjebb ebédelnek egy pihenőnél.

Kaja után pár kép a vízesés tetejéről majd irány a Markazi kapu. Sajnos Anna lába egyre rosszabb, a hosszabb lépések fájdalmát nem nem bírja elviselni. Azonban menni kell tovább, ezt ő is tudja. A zsákját felviszem a meredek sziklás részen, Bástya segít neki átjutni a rázós szakaszon. Felérünk egy erdészeti útra. A többiek szépen várakoznak, senki sem türelmetlenkedik.

Ezen a szakaszon szintben haladva gyönyörködünk a völgy látványában.
A  patak álltal vájt meder alattunk húzódik a  bal oldalunkon. Egy meredek emelkedőt leküzdve a Markazi kapunál tartunk pár perc pihenőt. Rá is fér a csapatra, páran nagyon elfáradtak. Innen a Markazi vár felé indulunk a gerincen gyalogolva. Előbb sáros, később avarral fedett ösvényen haladunk.

Közel 5-ös menetátlaggal haladunk, figyelve minden lépésre. Az avar alatt kövek vannak, egy óvatlan lépés és ki is fordul a talpam alatt. Eegyből kidőlök a sorból, egy reccsenő hang keretében! Basszus ez szalagszakadás lesz, villan át fejemben. Négykézláb pihegek a földön, várom mikor hasít bele a fájdalom a bokámba! Pár másodperccel később a többiek ijedten kérdezik. Jól vagy! Igen felelem, ekkor körbeforgatom a lábfejem, de fájdalomnak nyoma sincs. A jó magasszárú bakancs megtartotta a lábam. Felsegítenek a többiek és haladunk tovább. Mázlim volt ismét.

Tovább haladunk a Várbércen a zöld L jelzésen. Nem sokkal később füstöt érzünk. Egy sebtében kövekből tákolt tűzrakóból jön a füst, a lángok pedig vidám táncot lejtenek. Sehol senki. Kicsit körbenézünk, kiabálunk... semmi... A kövek között egy hátizsák, pár levéllel, és egy kővel letakarva. A csapatot szétküldöm felderítésre, hátha valaki megsérült, és nem tud kiabálni. 5 perc után visszajön mindenki. Semmi, sehol senki egy nyom sincs. Viktor letakarja egy nagy kővel a tüzet, épp nyúlok a vizes flakonomért mikor meglátjuk valakik jönnek lefelé a hegyoldalon. Három ember. Három sok időt a természetben töltő ember. Rendesen leteremtem őket, mindig oltsátok el a tűzet, parazsat sem szabad otthagyni!!! Basszus, épp nektek kellene példát mutatni!!! Zárásképp elköszönünk, minket vár a Markazi vár, meg a többiek akik előrementek.

A Markazi várat feltehetően 1270-80-as években építették, fénykorát az 1200-as évek végétől 1421-ig élte. A négyzet alapú várat a a középkorban szokásos módon mészhabarcsba „forrón” építették. A forró mészhabarcs, a helyben bőven található kőből épült falakat betonszilárdságúra fogta össze. A várnak lényeges hadászati, katonai jelentősége nem volt, tulajdonosai főként menedékhelynek valamint pihenés, vadászat céljára, főúri víkendháznak használták.
Pár percre elmerengünk milyen lehetett az élet itt anno, de sok időnk nincs. Sötétedik, indulnunk kell. Épp ekkor érkezik a tüzes hármas, akiket a gerincen leteremtettem. Egyből odamegyek megkérdezem eloltották e a tüzet. Megbeszéljük szépen mi történt. Kiderül ők hárman itt laknak Markazban, a tüzet ők gyújtották, egy kicsi parázs volt mikor otthagyták. Valaki meg tett rá egy-két darab fát. Hát igen, hülye ember mindig akad aki tesz a tűzre! Íme itt a példa.

Lefelé már lámpákkal haladunk, kiérve a fák alól mezőn gyalogolunk. Egy leágazást elnézünk, gyors gondolkodás, tervezés. Épp elindulok a csapat élén mikor hátulról ránk szol a három helyi fiatalember. Arra ne menjetek, járhatatlan az ösvény. Erre gyertek! Na szép gondolom, a jelzett út járhatatlan? Ők vannak otthon, fent tök jól elbeszélgettünk, hát gyerünk.
Leérve a faluba elköszönünk egymástól, mi  visszaérünk a kis kocsmába. Itt még bundázunk, pihenünk egy órát majd visszaindulunk vissza fővárosunkba.
Tartalmas kalandos két nap, ilyet sokat!!!

2010.11.13-14. Várbükk, Recsk, Ilona vízesés vasárnap

Effy képei: http://picasaweb.google.com/Erika.Kollar/RabokUtjan#