2011. november 30., szerda

2011.04.16. Pilistető bivak


Füstös kocsmában peregnek a kártyalapok, piros kilences, alsó majd egy király. A következő kör kezdőlapja pont ideillik. Tök felső, elmosolyodom, kortyolok a sörömből, leteszek egy királyt az asztalra. Időjárás jelentés megy a tv-ben. Hideg éjszakára számíthatunk -2-+2 fok. Április elején ez teljesen jó idő. Egy helyi ember megkérdezi hova tartunk, elmeséljük a tervünket egy mondatban. Vigyázzatok, hideg éjjel lesz.
Van felszerelésetek? Megnyugtatjuk, igen van mindenünk. Elmosolyodik, a szemében az aggódás azonban nem múlt el. A pulthoz lép, kér egy sört. Megcsörren a telefonom. Megérkezett akire vártunk. Legea az utolsó befutó.
TúrázóT, és Fidi lassan felérnek a szálláshoz, mi még csak most indulunk. Hátizsák a helyére kerül, utolsó korty sörök, és indulás! Anita, Legea, Csaba és én. Négyen Irány Pilistető! Éppen hat órakor tesszük meg az első lépéseket, a nappali jó időnek már nyoma sincs. Amint a nap alábukik a hegytetőn, érezhetően hidegebbre fordul az idő. Túraúton gyorsan haladunk felfelé, az első kilátópontig simán eljutunk, itt tartjuk az első pihenőt.
Javában besötétedet már, gyönyörködünk a kivilágított települések látványában, a Kevélyek vonulatában, és a rengeteg csillagban.  
A hold, mint valami lámpás világít, szinte nappallá varázsolja az éjszakát. Épp telehold van, az égboltot bárányfelhők tarkítják, pár fényképet készítek, és uccu! Két pont között a legrövidebb az egyenes! Irány a sziklákon keresztül Pilistető volt katonai bázis. Igaz ez a legkalandosabb út, de mi épp ezért jöttünk! Egy keskeny ösvény vezet felfelé, néhol sziklákon mászunk keresztül, máshol fák között haladunk. Csípős hideg van, nulla közeli hőmérséklet, kicsit fúj a szél is. 
Már egész fent járunk, mikor Anita szédülni kezd. Leesett a vércukor szintje a kimerítő gyaloglástól. Nem csodálom, 500 métert emelkedtünk öt kilométeres távon, másfél óra alatt.
Egy cég dolgozóit vittük laza túrára, egész nap talpon voltunk, a délután csupán egy-egy szendvicset ettünk, a vacsorát a hangárban terveztük. Nem állunk meg csak a táborhelyen. Felérünk a tetőre, a siklóernyősök indulópontjánál gyönyörködünk a kilátásban egy percet. Innen pár perc a hangárok. Reméljük a többiek gyűjtöttek fát, és gyújtottak tüzet. A hangároknál örömmel látjuk, van tűz!
Fidiék begyújtottak! Szuper! Sebtében kipakolunk, előkerülnek a vacsorának való finomságok! Hagyma, szalonna, kolbász mindenféle földi javak, ami szem szájnak ingere. Beindul a sütögetés, ahogy készül úgy fogynak a finomságok.
Telepakoljuk a hasunkat, megpakoljuk a tűzet és megágyazunk a tűz kőrül. Bebújunk a hálózsákokba, Csaba vállalja a tűzör szerepét, bár hozzátaszi, ha elalszik lehet nem fogja pakolni a tüzet. Beszélgetünk majd lassan elszenderedik a csapat.
………………………………………………..
Hideg reggelre ébredünk, a tűz rég kialudt, szürke hamu emlékeztet csupán a sarokban az esti sütögetésre. Kint mínusz egy-két fok lehet, a hangárban plusz pár fok.
Kinyitom a szemem, törölgetem, nyújtózom egyet. Lassan a többiek is ébrednek, gyors reggeli, majd összepakolunk. Kimegyek megnézni a napfelkeltét. Lekéstem talán tíz perccel, de még így is csodálatos, ahogy átszűrődnek a napsugarak a fák ágai között. Érezhetően ereje van már a napnak. Pár kép a szállásunkról, jó volt itt lenni, jó volt a barátaimmal. 
Örülök, hogy eljöttünk, szép este volt. Hűűű… elmélkedésnek vége, indulni kell! Kilencre a Felső kocsmába kell lennünk, oda érkezik a csapat. Elindulunk lefelé Pilisszentkeresztre. Reggeli fényekben még nem láttam innen a tájat, most már ezt is kipipálhatom! 
Sziklás úton megyünk lefelé, ugyanazon az úton amin felfelé is. Beugranak az esti képek, az éjszakai látkép, most minden reggeli fényekben fürdik, ébred a természet. 
Az esti nyugalmat felváltja nyüzsgés, a csendet a madarak csiripelése, a sötétséget a napsütés. Mintha megszünne létezni az idő, vagy csak megállna. Fel sem tűnik, és már lent vagyunk a településen, az erdő fáit felváltják a házak, a madárcsiripelést az autók zaja, a fények azonban maradnak. Csak már fél kilencet mutat az óra.    folyt köv...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése