Fokozottan védett terület, belépés csak engedéllyel! Nekünk van, tehát nyugodtan továbblépünk. A táj itt már más arcát mutatja. A patak ami csendesen csörgedez a medrében nem mindig ilyen. Elnézve a köveket bizony nagyobb eső után nem sétálnánk itt oly vidáman bakancsainkban. Mivel most nem fenyeget a nagy vízállás, megcsodáljuk szűk völgyet. Ilyet már láttunk, mintha egy mély árokban járnánk aminek a teteje sziklákkal van tarkítva. Azonban tudjuk, ettől izgalmasabb napunk lesz. Fákat kerülgetünk, lábunk alatt puha szőnyegként falevelek ezrei. Csendet csupán mi törjük meg, lépteink zajával. Mindenki csendben magába szívja a völgy hangulatát.
Erdős szakasz után összeszűkül a völgy, 10-15 méteres sziklafal magasodik fölénk. A puha avar eltűnik lábunk alól. Megkezdődött a kaland! Bemelegítésképp egy nagyobb kőhalmon küzdjük át magunkat. A tetején megcsúszik a bakancsom kibillenek az egyensúlyomból. Sípcsonttal rátérdelek egy éles kő szélére. A fájdalom belehasít! Basszus... Jó hogy nem törtem ki a lábam. Tiszta mázli. Talán egy kék folttal megúsztam. Sántikálva indulok tovább.
Patakátkelés a következő akadály. Anna két határozott lépéssel átlendül a túlpartra, ott azonban hirtelen leguggol a fájdalomtól! Achilles-ín húzódás! Pár perc pihenő, és bakancsszorítás után nem tűnik vészesnek. Pár óvatos lépés, és mehetünk. "Kibírom, nem vészes. Csak a nagy lépéseknél fáj" hallom Annától. Nem nyugtat meg a válasz. Egy laza húzódás a nap végére járóképtelenné teheti az embert. Nekünk holnap pedig visszafelé is 20km-t kell taposnunk. Most többet nem tudunk tenni, estére kiderül.
A szurdok egyre jobban összeszűkül, simán átérem a két oldalt. Ez tök jó, a lábunk alatt viszont combig érő víz, aminek a tetején egy vékony, a víztől csúszós fa húzódik. Ezen egyensúlyozva tudunk tovább haladni. Nehezítésképp a fa mozog, a közepe pedig víz alatt van pár centivel. BaZó a túloldalon várja a csapattagokat, fényképezi a kétségbeesett arcokat.
Azonban tartogat még meglepetést a szurdok. Alig küzdjük át magunkat a szűkületen máris egy vízesés áll utunkba. Jobbra mellette kell felmászni, azonban fogás alig van a sziklán. Bástya kötelet köt a vízesés feletti fára, azzal biztosítja magát, miközben húzza felfelé a túratársakat.
A vízesés három méter magas, tetején simára koptatott alapkőzeten rohan a patak a vízesés felé. Nekem nagy gondot nem okoz a felmászás, Bástya után megállok két méterrel, keresek egy biztos pontot ahol kitámaszthatom a lábam, így láncba állunk a többieket segítve, ők így tudnak a legbiztonságosabban áthaladni. Ha valaki itt elcsúszik, kapásból leszánkózik a vízesésen és belecsobban a derékig érő vízbe.
És tessék!!! Ez nem az én napom! Épp átvillan a fejemen itt ha megcsúszok úszok! És tessék! Egy óvatlan lépés és csúszok lefelé! Tíz ujjamat belemélyesztem a sziklába, lábammal keresek valami kiszögelést amiben megakadhat! Egyik ujjam egy pici repedésbe megakad, úgy érzem leszakad, de amennyire tudom belenyomom, szerencsére bakancson is megakad egy apró kavicsban. ösztönösen kihasználom a pillanatot! A másik kezemmel automatikusan rátenyerelek egy biztosra vélt fogásra, a lábammal kitámasztom magam. Érzem az adrenalint ahogy szétáramlik a testemben. Ez necces volt. Felnézek, Anna ilyedt tekintetét látom, majd Bástyáét. Hajszálon múlt! Szuszogok kettőt, majd elveszem bástya kezéből egyik újoncunk hátizsákját, továbbadom Annának! Szépen egyesével mindenki átjut.
Négy és fél kilométert haladtunk 4 óra alatt. Ideje pihenőt tartani. Egy szendvics, kis szusszanás cc10perc pihenő. Kell ez a kis erőgyűjtés, páran zoknit is cserélnek. Extrém terepet tudunk magunk mögött, előttünk álló szakasz egy fokkal könnyebb. Patakmeder következik, majd egy meredek szakasz fel a Felső Tarjánkai vadászházhoz. A patakmeder felett vezet egy erdei út, Bástya és jómagam kivételével mindenki az utat választja. Kicsit később Bazó, és Veszi is csatlakozik hozzánk.
Négyen toljuk a patakban, köveken, hordalékon, farönkökön lépdelve. Aki hibázik térdig vizes lesz bütetőpont gyanánt. Bazó kezdi a sort! Megcsúszik az avaron, bele a vízbe! Nem sokon múlik hogy beleüljön! Bástya a következő, épp kattintanék mikor mellettem csobban térdig a patakban, beterítve a hideg vízzel! Szemem sarkából veszem észre, így elkapom a gépem. Legalább az megússza szárazon.
Nevetve csapatunk, már nem foglalkozunk azzal hogy belelépünk e vagy sem a patakba. A forrás előtt felmegyek a csapathoz, kicsit biztatom őket, már nincs sok hátra. Ötszáz, meg 100 szint. Lihegve szedjük bakancsainkat a sáros úton. Elérve a forrást a kulcsosház teraszán tartunk pihenőt. Kései ebéd, ekkor már elmúlt kettő óra.
Végignézek a csapaton, rendesen megviselt mindenkit a szurdok. veszi ér be utoljára, ő végigtolta a patakmedert. Leizzadva borul a földre, pár pillanattal később póló csere. Három előtt öt perccel kiadom a vezényszót. Indulás, gyerünk, sok van még hátra! Erdészeti úton kezdünk, majd rátérünk a OKT jelzésre, felfelé Oroszlánvár felé. Jó meredek szakasz, liheg mindenki, újoncaink bónusz zsákjait ekkor már mi cipeljük, Bazó a patakban, Bástya szintén, most rajtam a sor. Jó nehéz rossz sújpontú zsák. Alig várom h felérjek.
Oroszlánvár a mendemondája. Élt a középkorban egy nagyon zsugori úr, Kompolthy Kázmér, aki állítólag azzal szerezte a vagyonát, hogy rajtaütött a tatár hordákon, s kincseket zsákmányolt tőlük. Kázmér mikor elérte a 40. évét, s csak nem akart megnősülni. Barátai mulatozásokkor viccelődtek is vele, ám ő hajthatatlan maradt. Egyszer egy cirkuszos társulat érkezett hozzá, s ő azt mondta: ha talál olyan menyecskét, aki meglovagolja az oroszlánt, akkor kész beadni a derekát. Meghallotta ezt egy szolgálólány, aki azon túl mindennap a kezéből etette az oroszlánt. Egy év múlva a leány szőrén ülte meg a nagymacskát. Kázmér tartotta ígéretét. Egyébként a várat a tötök időkben robbantották fel, a lankásabb nyugati részen voltak a kiszolgáló épületek. Ennyit Oroszlánvárról, irány Bárbükk erdészház! Menet közben ránksötétedet, elő a lámpákkal. Utolsó kilométert sötétben tesszük meg, fél hatkor érkezünk a szállásra.