December 4. szombat reggel 7 lesz pár perc múlva a hőmérő -5 fokot mutat. Hideg reggel köszönt ránk! Olyan mikor az ember a jó meleg ágyban maradna legszívesebben. Ezen gondolkodom miközben dideregve majszolom a pogácsámat az újpesti metrókijárónál. Bástya kicsivel 7 után csavarodik a buszmegállóba. Bepattanok, a kocsiban a várva várt jó meleg +5fok kánikula!! És hála a fűtésnek egyre melegebb, miközben repesztünk Nagymaros felé. 
Találkozópont vasútállomás, leparkolunk összecsörgetjük a többieket, a lángosos sajnos zárva, de a túrabolt nyitva van. Megnézzük a kínálatot, van itt minden! Bakancs, dzseki, hátizsák és minden amire egy vérbeli túrázó vágyhat. Bástya bakancsát stoppoltatja, Veszit elbűvöli egy bőrbakancs. Amíg megbeszélik mi heten átsétálunk a szomszédba egy reggeli kávéra. Ennyire ne rohanjunk! Azaz nekem nem kellene! A járda csúszik a jégtől, egy óvatlan lépés, és mielőtt feleszmélhetnék már repülök a járda melletti friss hóba! A mutatvány 10 pontos! Vidám hangulatban elkortyoljuk a kaffét, megcsodáljuk Veszi új bakancsát, sok jó túrára hű társat kívánva.
Viccelődve, jókedvűen indulunk felfelé a hegyre. Amint kiérünk Nagymarosról, egy sziklafalon méteres jégcsapokat pillantunk meg. Egyik másik 6-8cm vastag és másfél méter hosszú. Íme a tél egyik varázslatos szépsége. A tájat 20cm hó fedi, a csordogáló víz pedig áttetsző oszlopokat formáz. 
A jeges fal után jelzetlen ösvényen haladunk, persze felfelé. Előttünk még nem járt senki, Bástya töri meg lépteivel elsőként a sima hótakarót. Első állomás a Köves mező. Egy kis pihenő, Bástya ismerteti a tervet, hóba rajzolja le, a nagy hegyet SzGábor sapkája jelzi. 
Itt a réten összefut pár turistaút, mi a kéket választjuk, ami a Büdös tóhoz vezet. Az erdő csodálatos arcát mutatja. Mindent vastag hótakaró borít, érdekes formákat rajzolva imitt-amott. A tájra csönd és nyugalom telepszik, amit a hó ropogása a talpunk alatt, és beszélgetésünk zaja tör meg. 
A tónál egy táblát helyezett el az erdészet, röviden összefoglalva a tó kialakulását, jelentőségét. A XX. sz elején a közösségi jégvermekbe állítólag innen szállították a jeget amikor a Duna télen nem fagyott be. A Börzsöny mint vulkanikus hegység természetes állóvízekben szegényes, számos élőlény jár ide szomját oltani. Érdemes kicsit csendben elbújni a tóparton, vagy akár a magaslesen, a környék egyetlen nagyobb vízfelülete, ezért jó eséllyel láthatunk erdei vadakat, őzet, gímszarvast, vaddisznót. Mi azonban nem bujkálunk, inkább haladunk tovább.
Szénégető mellett elhaladva a Szedres völgyben haladunk, egészen a Görbe hídig, majd egy névtelen árokban vezet utunk, keresztbe dölt fák, kövek és 20cm hó.
Itt-ott méteres köveken mászunk át, máshol gyönyörű jégkristályokat látunk. Az árok legalján egy kicsiny patak folyik, megnehezítve a haladásunk. Az árok felső szakasza 5-8 méter mély meredek oldallal. A végén, Alsó-Körtvélyesen kötünk ki, itt kitaláljuk hol ebédeljünk. Bástya ötlete szerint bemegyünk az erdőbe, vadlest keresni, azonban hiába, nem találjuk. Mindenki nagyon éhes, fel is adjuk a keresést, abrakolunk. Ahol épp vagyunk 20cm hóban az erdő közepén. Leülni nem tudunk de ez minket kicsit sem zavar.
Miután tele a pocak, irány a Kőporos árok. Végiggyalogolunk benne, rátérünk a zöld keresztre, ami a Vizes árkok mellett vezet, belefutva az országos kékbe. Az Őzike forrás ezúttal kimarad most nem nézzük meg. 
Az Eszperantó hegytől nyugatra található az OKT szakasz mellett. Régen kék kör jelzés vezetett forráshoz. Más félmillió lépésben tettek egy kis kitérőt, Garamszegi Pállal a Zebegényi turista szakosztály vezetőjével. A forrást a turista kalauzok nemigen említik. Egy mező szélén található forrást az őzek előszeretettel látogatják, innen az Őzike név. 
Pocsolyákat kerülgetünk a hó alatt, miközben átsétálunk a mezőn. Bástya talál egy rövidítést mi hősiesen követjük. Hamarosan visszatérünk a Köves rétre. Az egyik tűzrakóban valaki ott felejtette a tüzét. Bástya gondolkodás nélkül eloltja, igaz most nincs ami meggyulladjon, de a kötelesség az kötelesség. Nagymaros felé közeledve a település szélén még utoljára megcsodáltuk a Dunakanyart, a Visegrádi várral a háttérben. 
Nagymarosra már sötétben érkezünk a lámpákat épp nem kell elővenni, beülünk a kompnál egy étterembe egy forró levesre, forralt borra. Nocsak egy régi ismerős! Morkával futok össze! Nyár óta nem láttam, ilyenkor látja az ember milyen kicsi a világ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése