A legtöbb embernek Horvátország hallatán a csodás tengerpart
jut eszébe. Azonban a tengerparttól pár kilométerre találjuk a Risnjak nemzeti
parkot, 1500-as hegyekkel, ahol gazdag élővilág fogadja a turistát. Farkasok,
medvék, vadmacskák és a hegység névadói a hiúzok is élnek itt szép számban.
Ezúttal ide tartunk, ezt a csodás világot járjuk be, ha nem
is teljes szeltében-hoszában, de egy részét biztosan megismerjük. Három nap
sátras vándorlást terveztünk Horvátország e csodás szegletében.
Budapestről ketten indulunk Anitával szombat délelőtt 9
körül, pár óra kocsikázás után este 17:00-kor parkolunk a Platak menedékháznál.
Nem vettük sietősre a figurát, megálltunk itt-ott amott, nézelődni kicsit. A
házban a helyiekkel beszélgetünk próbálunk információt szerezni a szállásként
kinézett egykori katonai bunkerről, meg a már nem működő menedékházról fent a
Snjeznik csúcsa alatt kicsivel. A felszolgáló készségesen segít, majd segítségül
hívja a pultnál ácsorgó az itteni hegyeket többé-kevésbé ismerő középkorú urat.
Negyed óra beszélgetés után, elkortyoljuk a sörünket, kávénkat, hátunkra kapjuk
a hátizsákot és nekilódulunk a hegyeknek!
Kicsit elcsúsztunk időben, de nincs olyan messze a
hegycsúcs. 4km gyaloglás vár ránk 400méteres szinttel, nagyjából másfél óra
szépen kényelmesen, még világosban simán felérünk. Gyönyörű erdőben vezet
utunk, előbb egy makadámúton majd ösvényen gyalogolunk. Pár nappal ezelőtt esők
áztatták a vidéket, az út kicsit sáros. Lepillantva egy friss medvelábnyomot
találunk, a bundás épp az ösvényen gyalogolt előttünk, lehet csak pár perccel
hamarabb. Csupán reméljük, a medve már arrébb cammogott, találkozni nem
szeretnénk most vele. Én megyek elől igyekszem jobban szemlélni az erdőt,
kicsit hangosabban beszélünk vegyen csak észre a bundás, és legyen ideje
kikerülni minket.
19:45-kor már a csúcs
alatti útbaigazító táblánál álunk, amire 25 percet írtak. Feltekintve az égre szürke
felhőket látunk közeledni a tenger felől. Ez nem néz olyan jól ki! Ebből lehet
égi áldás! Két kattintás a fényképezőgéppel, és indulunk. Előbb sziklás, majd
igen meredek szakasz következik. Elérjük a határt, ahonnét csupán fű és kő
övezi az ösvényt.
Amint kiérünk a fák alól, már látjuk, mi van felettünk. A
hegy beleveszik egy szürke felhőbe, amiből szemerkélni kezd az eső. Így jóval a
naplemente után, ez igen rosszkor jött! Eddig ráértünk, most azonban a hirtelen
jött sötétedés, és köd siettet minket! A teljes sötétig talán 10 percünk maradt,
ennyi idő alatt kell megtalálni a házat! Megbeszéljük gyorsan, az ösvény jól
követhető, ezért előremegyek, a legmagasabb ponton találkozunk!
Az ösvényen kilépve gyorsan haladok felfelé, azonban a
szemerkélő esőben a köves, sziklás rész már lelassít. A fehér mészkő csúszik,
minden lépést meggondolok! Azonban az idő szorít, esőkabátot sem veszem elő,
arra most nincs idő! Már alig látok valamit, a látótávolság már 10 méteren
belül van. Nagyon gyorsan sötétedik, ez a felhő jól kibabrált velünk!
Fontolgatom elővegyem e a lámpát, de ebben a ködben nagy hasznát nem venném.
Ránézek a térképre, itt van a közelben, a csúcs alatt kicsivel. Ha ez lenne itt
a csúcs, akkor ott kellene lennie a háznak. Elnézek oldalra, mintha egy tető
sziuletje lenne pár méterrel lentebb.
Ez lesz az! Csak le kell ereszkednem pár
métert, megyek is lefelé, kamera kezemben, közben kommentálom az eseményeket! "A kövek csúsznak
az esőtől, elég egy rossz lépés és az ember kitöri a bokáját!" Amint ezt
kimondtam megcsúszok, a hátizsák oldalra kilendít, talán fél méter csúszás után
szerencsétlenül megakad a bakancsom egy
kiálló kőben, és egy reccsenéssel magam alá fordul a bokám! A fájdalom
belehasít a lábamba, mintha szét akarna repedni, pár pillanat múlva érzem, kezd
feldagadni! Leveszem a hátizsákot, rövid időn belül az éles fájdalmat felváltja
a lüktető érzés, és egy tompább fájdalom. A ház megvan, most már csupán
valahogyan vissza kell mennem a csúcsra, Anitával ott kell találkoznom, ha itt
maradok elsétál felettem, ebben a ködben, sötétségben észre nem venne. Egy
lábbal, két kézzel kapaszkodva felmászok a meredek sziklán.
A két perces út
majd 10 percembe kerül, de felküzdöm magam, épp jókor! Talán fél percet
lihegek, mikor meglátom Anitát a ködből előbukkanni. Elmesélem mi történt, nem
akarja elhinni! Azt hiszi szívatom, de mikor meglátja, nem birok rálépni
rádöbben, itt most tényleg baj van! Lefelé út kicsivel könnyebben megy, de
szorítom a fogam, a ház teraszán felállítjuk a sátrat, leveszem a bakancsot.
Egyből láthatóvá válik mi a történt! Ekkora mázlit!
A drága bakancs megérte a
pénzt! Részleges szalagszakadással megúsztam! Bele sem merek gondolni hogyan
nézne ki a bokám, ha túracipő lett volna a lábamon, ami nem fogja a bokát! Igaz
feldagadt, kicsit bevérzett de ha rögzítem, és nem billen meg oldalra, még
járni is tudok. Elő a csodakrémet, egy kis woodoo kezelés, és már készítjük is a
vacsorát!
Eszünk és alvás! Holnap túra, ha már ennyit utaztunk, szabit vettem ki
akkor menni akarok! Ja és mellékesen a felhő talán 15 perc alatt továbbállt,
csillagos égbolt alatt ettünk és csodáltuk a kilátást.
……………………………………………………………………….
Hétfő reggel nyújtózkodom, megmozgatom a lábam, egész jó!
Felöltözöm, fásli kerül a zoknira, majd bakancsot húzok a szárát jó szorosra,
fogja csak a bokám! Teszek egy két próbalépést. Hát nagy túrát mára nem kell
tervezni! Elég lesz két heggyel arrébb lévő volt katonai támaszponthoz
elgyalogolni. Minden felesleges felszerelést eldugunk a törpe fenyvesben,
csupán a legszükségesebb cuccok maradnak a zsákjainkban.
Reggeli után nekiindulunk, fel a Snjeznik csúcsára, ami pár
méterrel a ház felett van. A bokatörős uton megyünk fel, minden második lépés
fájdalmas. Mire felérek, bemelegszik a lábam, a kilátás pedig kárpótol
minden szenvedésért. Amerre nézünk mindenfelé hegyek, sziklák és gyönyörű
erdők, amik egészen a csúcsokig kúsznak fel a hegyekre. Az égbolton
gomolyfelhők gyülekeznek, komor hangulatot adva a tájnak.
Ez a hegytömb a Dinári Alpok hegyláncainak része, valamint
elválasztja az Adria és a Fekete-tenger vízgyűjtő területeit. A legmagasabb pontja az 1528 méter magas
Veliki Risnjak, ami ott magasodik előttünk, pár óra gyaloglásra.
Akárcsak a Dinári Alpok hegyláncainak nagy
részére, a park hegyvidékére is a mészkő és a dolomit jellemző, amelyet
különböző formákban láthatunk, mint a víznyelők, kavernák, sziklafalak. Mivel a
mészkő nagyon porózus, a vidéken számos forrás és vízfolyás található.
Kigyönyörködtük
magunkat, irány lefelé a nyeregbe, majd a két heggyel arrébb lévő egykori
katonai bázis. A szél felerősödik a felhők a völgyből felmásznak a hegyoldalon,
majd a nyereg túloldalán alábuknak. Visszatekintve a csúcs a menedékházzal, már
felhőbe burkolózott. Mi még épp elkaptuk a szép kilátást!
Fájós lábbal
közel két órás gyaloglás után jutottunk el a támaszponthoz. A kerítés már
csupán imitt-amott van meg, a kapu tárva-nyitva könnyedén besétálunk.
Egy több
emeletes ház, ami valószínűleg a katonák lakhelyéül szolgált, most felújítás
alatt áll! Lehet menedékházként szeretné valaki üzemeltetni.
A támaszponton
szétnézünk, a lokátorok egykori helye kiváló menedékként használható, szél és
esővédett! Csupán kicsit kemény az alvás a beton ajzaton. A kilátás viszont lenyűgöző,
látjuk a Snjeznik magyarul, Hóhegy 1506 méteres csúcsát, ahol az ideiglenes
táborunkat hagytuk.
Pár lépéssel a
hegytetőtől pár szellőzőt találunk, alatta pedig egy bunker bejáratát. Kicsit
bemegyek a sötét folyosóba, egy függőleges járatban lemászok aminek az aljában
két-hárométeres, valószínűleg esővíz áll. Beleesni igen kellemetlen lenne! Épp be tudok száraz lábbal lépni a
vízszintes folyosóba. Pár 10 métert haladok majd visszafordulok, pedig sok
érdekesség lehet arrébb. De inkább visszamegyek.
A bázis után
irány visszafelé a Snjeznik, de egy másik úton, így egy csúcsot útba ejtünk, ahová kis
sziklamászás árán tudunk feljutni. A kilátás itt is pazaer, pihenünk kicsit,
csodáljuk a hegyeket, mi mást is csinálhatnánk! A Snjeznik ott magasodik
nem messze, de 200 méterrel magasabban, és egy mély völgy van köztünk. Tehát
előbb lemegyünk, 100 méter szintet, aztán jön az emelkedő.
Pár kép erejéig
időzünk negyed órát majd indulunk. Lejutunk a völgy aljába ahol egy barlangra
leszünk figyelmesek! A szélére merészkedve ámulunk a mélységén, kötél nélkül
bele nem tudunk menni, beleesni pedig nem szeretnénk. Megcsodáljuk majd szedjük
a lábunkat, indulunk fel a Snjeznik csúcsára ahol az éjjelt fogjuk
tölteni.
A felfelé vezető út meredek, az erdőt hamarosan felváltja a
törpe fenyves. Itt a turista utat nem nagyon tartják karban, rendesen benőtte a
fenyves, szó szerint átvágjuk magunkat rajta. Felérve csúcsra már csupán pár
méter a ház. Kicsit szétnézek, a ház körül. Az alsó részen, a terasz alatt,
valaki leszakította a téli menedék ajtaját, így bevackoljuk magunkat.
Bent egy emeletes ágy fogad minket, az alsó szintet
foglaljuk el, a felsőre kiteregetjük a ruháinkat száradni. Előkerül a gázfőző
és már készül is a vacsora. Eszünk iszunk majd naplemente megcsodálása után
alvás. A vasajtót kötéllel rögzítem, nehogy egy medve meglátogasson éjjel
minket. Az étel illata idecsalogathatja, így viszont nem tud bejutni. A bokám
bedagadva, felpockolom így talán reggelre lemegy a duzzanat.
………………………………
Kedd reggel 6-kor menydörgésre ébredünk. Igazi magashegyi
vihar tombol, 60-70km/h-s szél, villámok, és zivatar! A felhők száguldoznak az
ajtó előtt, az indulást el kell halasztani, ebben az ítéletidőben elindulni életveszélyes.
Visszabújok a hálózsákba, és alszom még egy kicsit, talán 10 után tudunk indulni...
Folyt. köv....
