Vasárnap reggel 7:00-kor ébresztett a vekker. Tűzet csiholtam, megmelegítettem a tegnap esti vacsorából kimaradt paprikást. A többiek szép lassan ébredeztek, reggeliztek, ezen a hűvös reggelen. Bepakoltunk az előtérbe mindent amit nem akartunk cipelni, majd ajtó zárás után nekiindultunk a Cuha patak völgyének. Ismét átmentünk a fahídon az állomás mögött, ismét balra fordultunk a piros jelzésen, ezúttal nem térünk le jobbra ezer méter után, hanem haladunk tovább a patak mellett. Az egyik kanyar után a patak keresztezte a gyalogutat. 7 méter széles 30-40cm mély víz állított akadályt elénk. Én egyszerűen átgázoltam rajta, bakancsomnak kamáslival kiegészítve meg sem kottyan ennyi víz. Veszi kőről kőre lépdelve jutott át a túl partra. Zoli levette a cipőjét, feltűrte a nadrágját és átsétált a vízen. A többieknek komoly fejtörést okozott hogyan jussanak át száraz lábbal. Volt aki másik gázlót igyekezett keresni, volt aki pár követ hozott. Látva a bizonytalan lépteket, végül egyesével átvezetem a bátortalanokat, bokáig járkálva a patakban oda vissza. Anita is parázik nehogy beázzon a cipője. Őt a vállamra kapom és átsétálok vele, amit a többiek sok-sok vakukattintással, és hangos nevetéssel díjaznak.
Vidáman folytatjuk utunkat, azonban száz méter után ismét egy patakátfolyás áll utunkba. Itt megint beleálltam a vízbe, Peti a túloldalon így segítettük át a többieket. Persze amint továbbhaladtunk pár száz méter után megint egy gázló, majd még kettő. Átérve lehúzom a kamáslim cipzárját, így jobban szárad. A következő patakátkelésnél lazán belegyalogolok a vízbe, így vezetem át az embereket. Épp az utolsó kört teszem, mikor megcsúszok egy kövön. Ösztönösen arrébb teszem a lábam, bele a mélyebb vízbe. Ekkor jut eszembe basszus nem húztam fel a kamáslim cipzárját! Gyorsan kiemelem a lábam, mentem a menthetőt. Szerencsére szorosra húztam a cipőfűzőt igy csupán a zoknim szára ázik meg, azonban a víz leszivárog a lábujjamig. A többiek viszont száraz lábbal kelnek át. Nem épp kellemes érzés vizes zokniban lenni, a látvány mellett ez azonban eltörpül.
Utunk bal oldalán sziklafal magasodik, a jobb oldalán patak fodrozódik a kisebb nagyobb kövek között. A sziklafalba egy vasúti alagút fut be, kicsivel arrébb ismét előbukkan a hegyoldalból, majd a sínpár viadukton folytatódik. Mi átsétálunk a híd alatt, és pár perc gyaloglás után pihenőt tartunk. A szurdok itt kiszélesedik, padok és esővédő kunyhó áll a patak mellett. Előkerülnek a szendvicsek, és a finom faltok a hátizsákokból. Körben 15-20 méter magas sziklafal csalogatja a vérükkel nem bíró mászókat. Mi kivételesen ellenállunk a kísértésnek, kaja után inkább a Vasúti emlékművet nézzük meg.
Továbbindulva kikerülünk egy patakátkelést, inkább a sziklafal oldalán haladunk, azonban ez a taktika rövid életű. talán 100 méter után át kell menni a vízen. Ilyen gázló még háromszor keresztezi utunkat. A völgy végén egy hídon kel át a csapat, mi Veszivel azonban a patakot választjuk! Az utolsó 200 métert patakmederben kőről-kőre lépkedve tesszük meg. Kiérve a völgyből egy rövid emelkedő leküzdése után belépünk a Pokol csárdába. Itt eszünk iszunk, szárítkozunk és persze az elmaradhatatlan koffein pótlás. Fél óra pihenő után elindulunk visszafelé a Cuha patak felé. Egy kis ösvényt keresünk ami egy barlanghoz vezet. Leérve a patakhoz visszafordulunk, nem itt vezet az út. Visszamegyünk 100 métert majd jobbra egy alig látható szűk ösvényen gyalogolunk. Egy réten kötünk ki, áthaladva a Cuha patak mellett megtaláljuk a barlangot.
Karsztjelenség formálta üregben, pici cseppkövek, mészkicsapódás, színes kristályok tarkítják a mennyezetet. Megcsodáljuk pár fotó, majd a indulás a vissza, elhaladunk ismét a csárda előtt, majd kövesúton haladunk. Két kilómétert megtéve összevárunk mindenkit és balra letérve haladunk.
Pár perc gyaloglás után látunk egy vékony vasrudat ami átnyúlik a patak felett. Viktorral mi átgyalogolunk rajta oda-vissza a három méteres magasságban, a közepén mérleg állásban pózolva a paparaziknak. Egy jó adag adrenalinnal lettünk pillanatok alatt gazdagabbak. Vigyorogva rohanunk a többiek után.
Kicsivel később, a csapat egyik fele felkapaszkodik a meredek hegyoldalon, egy széles árokban haladunk, egyre feljebb. A tetőn két domb között haladnunk át, a bal oldaliba egy öreg fa eresztett gyökeret. A figyelmes túrázó kivehet egy alig észrevehető felíratot. Négyezer éves főldvár. Ezek nem dombok, hanem a valamikori vár falmaradványai, valószínű mi épp a kapun léptünk volna be amikor fénykorát élte a földvár. Innen meredek hegyoldalon haladunk lefelé, pontosabban én rohanok lefelé! Egy két keresztbe dőlt fát átugorva, kerülgetve a köveket, Élvezem a futást, koncentrálok, figyelek minden lépésre. Már majdnem lent vagyok mikor leesik a kardigánom a fotóstáska pántjáról. Betámasztok, fékezek. Hamár így alakult lövök pár képet a többiekről akik még egész fent járnak. Megvárjuk a többieket és visszasétálunk a szállás helyre Porva Csesznek állomásra.
Útközben gyönyörű patakvölgyben haladunk, egyszer csak egy sziklafal magasodik a patakmeder fölé, borostyánnal befutva. itt időzök pár percet. Utolérve a többieket hátul bandázok. A legjobb hangulat mindig itt hátul van. Egy réten haladunk át, majd egy meredek emelkedő, következik. Mindenki liheg, lekerülnek a pulóverek. Felszaladok a tetőre majd onnan fényképezem a lihegőket! Innen már nincs sok hátra, pár perc és visszaérünk az állomásra. A vonatra várunk egy órát, egy megálló 20 perc, 8 km és már repeszünk is hazafelé.
Azonban ezen a túrán ez máshogy történik! Frey Peti és jómagam, kiötleteljük kocogjunk le, nem olyan vészes az a 8km. Nekiindulunk, 20 perc előnyünk van, plusz 20 perc a menetidő. Elméletileg egyszerre érünk le. Azonban Peti talán egy kilométer után nem bír futni. Pedig 24 perc alatt fut egy kört a Margit szigeten. Most azonban átveszem a zsákját, haladunk ahogy bírunk.
A Cuha keresztezi utunkat, én egyszerűen átfutok rajta, Peti gázlót keres. Veszítünk két percet, 300 méter után megint kettőt egy újabb átkelésnél. Fél úton még nem tartottunk mikor a vonat eldübörög mellettünk a töltésen. Innentől már csak az idő az ellenfelünk. Megyünk ahogy tudunk, végül lihegve 1:08 az időnk. Nem rossz tempó, de ezúttal kevés. Anita, Bogi, Csőri, Kati, és Zoli várnak ránk az állomáson, Bogi egy egy csokit nyomott jutalmul a kezünkbe. Stílusosan sportcsoki! Vigyorogva indulunk hazafelé, kalandos, izgalmas hétvégét zárhatunk emlékeinkbe.
 |
| 2010.10.16-17. Bakony, Cuha patak völgye |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése