Kedd reggel 6-kor mennydörgésre ébredünk. Igazi magashegyi
vihar tombol, 60-70km/h-s szél, villámok és zivatar! A felhők száguldoznak az
ajtó előtt, az indulást el kell halasztani, ebben az ítéletidőben elindulni
életveszélyes. Visszabújok a hálózsákba, és alszom még egy kicsit….
Egy régi indián megfigyelés alapján, a magashegyekben, ha
reggel vihar van,
várni kell 10 óráig. Addig kiderül, milyen idő lesz. Nos, ez a
mi esetünkben bevált! A felhők felszakadoznak, a szél gyengül és néha a napot
is látjuk. Ebédelünk és délben már annyira jó idő van, hogy el is tudunk
indulni.
Azonban a napi tervünket módosítani kell! A bokám egész jól
van már, viszont a vihar miatt elcsúsztunk időben. Így legyalogolunk a
kocsihoz, ami a Platak menedékháznál várakozik és irány a tengerpart!
Egy kis fürdőzés, ha már Horvátországban
vagyunk. Este átgurulunk a szurdokhoz vezető út kezdőpontjához, ami a következő
napi tervünk.
A felhőket elnézve délután ismét várható futó zápor,
zivatar. Ha már itt vagyunk megyünk, a döntés megszületett. Bízunk a
tengerparton jó idő fogad minket.
Másfél óra gyaloglás a Platak menedékház, majd
irány Rijeka, pontosabban a külvárosi rész.
A kikötő után parkolunk, le a
textilt, fürdőruha fel és már csobbanok is a kellemes hőmérsékletű vízben.
Sziklás tengerpart,
gyönyörű tiszta víz, kikötő és gomolyfelhők. A nap sugarai sávokat rajzolnak az
égre. A legjobb idő egy kiadós úszásra, 200 métert úszom befelé, a hátamra
fordulok és élvezem a sós tengervízben a szelíd hullámok ringatását.
Csak cápa ne úszkáljon errefelé, villan át a fejemen. De
amilyen gyorsan jött a gondolat, olyan gyorsan távozik. Kicsit lubickolok még, megfordulok
és tempózok kifelé a part felé. Mezítláb vagyok, így a part közelében figyelek,
nehogy rálépjek egy tengeri sünre. Igen kellemetlen lenne.
Anita a parton pancsol, csak a lábát lógatja a vízbe, neki a 22 fokos víz még hideg
. A nap
szép lassan alábukik a horizonton, narancssárgára festve az égboltot. A levegő
gyorsan hűl, amint a napsugarak már nem melegítenek.
A sós tengervizet
szeretnénk lemosni, azonban a parti zuhany
nem működik. Megszárítkozunk
felöltözünk, bakancsot húzunk és irány a holnapi túra kiindulópontja.
Sötétben érkezünk az éjjelt a kocsiban töltjük. Valahogy
nincs kedvünk sátrat állítani, pedig kényelmesebb lenne. Ezúttal a lustaság
győzedelmeskedik.
Reggel az első napsugarak ébresztenek. Gyorsan reggelizünk
fogmosás és indulunk a Mudna Dol szurdok felé. Elnézve a hegyek feletti sötét felhőtakarót
sejtjük, nagy valószínűséggel szárazon nem ússzuk meg a mai napot.
Akkor gyaloglás, makadámúton, villanypásztor mellett átjárót
keresve, bozótos mellett, pontosabban keresztül rajta mert ott vezet a szűk ösvény.
A levegő jó meleg és még párás is, amikor alig kap levegőt az ember. A lábam
fásliban, a bakancs szorosan befűzve, szerencsére a két nappal korábbi félrelépés,
pontosabban részleges szalagszakadás már egész rendbejött. Igaz vigyáznom kell
a lépésekre, de már közel a saját tempómban tudok haladni.
Amíg ezt leírtam már meg is érkeztünk a szurdok bejáratához
közeli
réten álló útbaigazító táblához. Ha kételkedtek nézzétek meg a fényképet!
Ott a táblán a felirat. Innen egy rövid szűk ösvény vezet a szurdok bejáratát
jelző táblához.
A tábla után, köves patakmederben haladunk, olyan mint egy
átlagos patakmeder. Széles völgyben folyik a víz, a fák lombkoronája összeér a
patak felett. Pontosabban a meder felett, mert most ebben az időszakban víz az
nem folyik benne. Viccelődhetnék, egy régi szakállas viccel. Honnan ez a sok kő?
A patak hozta ide. Oké, de hol a patak? Elment kőért.
Na viccet félretéve, az útbaigazító táblára a tisztáson,
nem
véletlen írták a „canjon” feliratot. A meder lassan változik,
a két oldalon
40-50 méterrel magasodik a szurdok sziklafala fölénk. A kövek itt már nagyobbak,
kerülgetjük őket.
Már párszor leírtam a receptet, ha valaki szeretne egy
izgalmas szurdokvölgyet készíteni a kertjébe. Első lépés: végy egy mészkőhegyet,
ha nagy kerted van, akkor egy egész mészkőhegységet. Abban jobban mutat a mély
szurdok. A tetejére tegyél egy forrást, és várj pár millió évet, és már kész is
a szurdok. Lehet dekorálni is ízlés szerint! A sziklafalakra mohát, páfrányt,
egy-két fát a magasabb kiálló sziklákra, szóval csak kreatívan!
A mi szurdokunk vonalvezetése két oldalon meredek sziklafal,
kanyon jellege 8 pontos. Anita mosolyogva viccel,
lehet egy sziklafal lesz a
végén, és mehetünk vissza. He-he jó vicc! Ha ott lesz, megmásszuk!
Vissza nem
fordulunk!
Kicsit gyalogolunk, egy nagy
követ megkerülve, jön a meglepetés!
A sziklafal ott magasodik előttünk, a teteje cirka 20 méterrel lehet magasabban
a kobakunknál!
Miután kiolvadt az arcunkra fagyott mosoly, odagyalogolva
látjuk a sziklába vasalt utat, amin kényelmesen felmászunk a felső részre. Persze
ezt leírni egyszerű! De ott menni felfelé a vasalt úton kötélbiztosítás nélkül 20 méteres magasságban, mikor csak az ügyességében bízhat az ember, elég
szívdobogtató érzés. Az adrenalin erre a
napra már benne van a vérünkben!
Az utolsó létrafok után, egy jakuziban találjuk magunkat. Ha
most itt folyna a patak, nyakig csúsznánk a vízbe, majd egy vízesésben kellene
felmásznunk pár métert. Más út nincs a továbbhaladásra, ezúttal azonban száraz
lábbal mászunk ki a medencéből.
A szurdok ezen a szakaszon összeszűkül, a szűk járatot átérem a két kezemmel. Az erózió megtette áldásos hatását! Kilazította a
köveket a falból,
egy sziklaomlás esetén innen, ebből a szűk járatból nincs
menekvés! Ezért csendben lépkedünk, nehogy meginduljon egy-két kő. Egy nagyobb
szikla legurult egy lankásabb helyen. A derék vastagságú fákat úgy döntötte ki,
mintha fogpiszkálók álltak volna az útjába. Pedig nem magasabb a kő, mint én a
magam 172 centijével.
A kanyon még tartogat meglepetést számunkra! Az előttünk
álló utolsó szakaszon a sziklába vasalt, abból kiálló betonvasakba kapaszkodva
tudunk továbbhaladni. Már ahol ez még megvan, mert az víz és a törmelék ezeket
sem kíméli! Egy-egy nagyobb zivatar után itt hatalmas erővel zúdul lefelé a
víz. Most jó hasznát vesszük a sziklamászó tudásunknak.
A kövekről mohák lógnak, a természet nagy túlélői, nagyobb
repedésekbe kapaszkodva gyökereikkel dacolnak a természet elemeivel. A fák
ilyen körülmények között is találnak életteret maguknak.
A legfelső szakaszban a szurdok árokká zsugorodik, majd
kiérünk a fák világából, a tűző napsütésre. Innen fentről visszatekintve, látjuk
a szurdokot, amint végighúzódik a hegyek között. A fűszálak ezreivel zöldre
festett hegyoldal, a gyenge magashegyi szélben lengedező, tengernyi fűszál
látványa, a sötét gomolyfelhők, amint komótosan úsznak az égbolton, a lankás
hegytetők közötti völgyek, amit sötétzöld színű lombhullató fák töltenek ki.
Ez az a panoráma, ami arra csábít gyere, heveredj le és pihenj, ne is menj tovább, hová
mennél!? A csábításnak nem tudunk ellenállni, amint találunk egy árnyékot adó
fát, meg is állunk ebédelni, azonban nekünk egy erdő közepén kidőlt fa adja az
asztalt, a székünk pedig egy kisebb kidőlt farönk.
Hát igen, a panorámát feláldoztuk a kényelem oltárán. Tűző
nyári napon ebédelni nem épp a legkellemesebb, de itt a hűs árnyékot adó fák
között, mégiscsak jobban esik az étel.
A kései ebéd után továbbhaladva, a Hahlic menedékház felé
gyalogolva a fűvel borított lágy vonalvezetésű hegytetők látványát, a gyülekező
egyre sötétebb és mélyebbre ereszkedő gomolyfelhők teszik teljessé, némi
aggodalomra adva okot.
Felérve a Dnic csúcsára a szél iránya megváltozik. Már
sejtjük, nagy valószínűséggel lefelé menetben esőt kapunk. Sokat nem is időzünk
a sziklás csúcson, irány a menedékház!
A házhoz érve látjuk, ezúttal nincs itt senki, hétköznap hétfő
lévén ezen nem lepődünk meg. A ház komfortos faház, padokkal és forrással. Mi a
padoknál pihenünk, eszünk pár falatot. Egy szürke felhő kúszik be fölénk szép
csendben, és már csöpög is az égi áldás.
Ideje indulni! Csomagolunk és szedjük
a bakancsinkat! Ha szerencsénk van lentebb ereszkedve megúszhatjuk! Bő negyed
óra ereszkedés után a szemerkélés abbamarad, csupán a völgyből felkúszó felhőtől
a látótávolság 5-10 méterre zsugorodik. Szerencsére az ösvény jól követhető, a
tájoló mutatja az irányt. Elérve a lombkorona szintet a fák között egy
mennydörgés és ismét rákezd az eső! Gyorsan előkapjuk az esőkabátokat, épp
magunkra terítjük, mikor rákezd úgy istenigazából! Ezt kifogtuk! Szerencse, hogy
nem a gerincen, nyilt terepen kapott el minket!
A vihar közepe mellettünk halad
el, a villámok így kicsit arrébb cikáznak! Az esőcseppek kopognak az
esőkabáton, a szél is felerősödött hirtelen, a fák védelmében vígan
gyalogolunk, azonban kiérve egy nyílt szakaszra már érezzük a vihar erejét!
A kocsihoz érve leizzadtan azon gondolkodunk le kellene
zuhanyozni valahogyan. Anita nagy ötlete, álljunk ki az esőre!
Uccu, esőkabát
le és már fürdünk is a meleg nyári zivatarban! Egy kis szappan, törülközés és
már babaillatúan kocsikázunk tovább a következő napunk kiinduló pontjához.
Innen már csupán összefoglalom. Este 7-től esik, de rendesen egész éjjel az eső. A kocsiban alszunk, a francnak sincs kedve sátrat állítani. Reggel még mindig esik, így a délelötti rövid túrát kihúzzuk, hazakocsikázunk. Itthon délután a verőfényes napsütés és 30fok fogad minket Sümeg váránál.
Egy kis várnézés, egy pizza és irány Sopron, könyveket veszünk fel és Pest a célpont. Másnap már indulunk Erdélybe könyveket vinni erdélyi testvéreinknek.